Egy halom játék frissülhet a PlayStation 5 Pro ereje miatt

Egy halom játék frissülhet a PlayStation 5 Pro ereje miatt

Új exkluzív megjelenések híján sem kell aggódni amiatt, hogy lesz-e a PlayStation 5 Pro erejét mivel bizonyítani, hála a PS5 Pro Enhanced programnak.

Barátságos árral egyelőre nem kell vádolni a vadiúj PlayStation 5 Prót, amit ma késő délután jelentett be hivatalosan a Sony. De a nyitócímek felhozatala sem fog kellemesebb szájízt hagyni maga után, ugyanis igazán nagy PlayStation exkluzív idén már nem érkezik, így nincs is nagyon mivel demózni a konzol erejét. Ezért a japánok kénytelenek voltak ezúttal külsős fejlesztőkre vagy régebbi játékok felújított (értsd: frissített) változataira hagyatkozni, hogy ne feledkezzenek meg az emberek az új gépről a GTA 6 megjelenéséig.

Egyébként ezt a frissítési programot jól el is nevezték PS5 Pro Enhancednak, hogy a boltban a dobozra nézve tudjuk, most éppen valami olyat veszünk, ami a méreg drága konzolunkon fog igazán jól festeni csak. Ha meg nincs rá pénzünk, akkor csak a FOMO-t erősíti majd ez a felirat. De legyünk pozitívak, hiszen elsősorban olyan címekről van szó, amelyek jó eséllyel már a birtokodban vannak most is. Vagyis a szokásos remastered újraértékesítési modellhez képest most nem kell fizetned azért, hogy megszépüljenek és jobban fussanak a játékaid.

A CNET munkatársainak már volt lehetősége kipróbálni a PS5 Prót, és ezt követően számoltak be arról, hogy a megjelenés környékére 40-50 játékot terveznek frissíteni az új konzol erejének kihasználása érdekében a különböző fejlesztőcsapatok a Sony támogatásával. A cél, hogy ezek legalább 4K felbontás mellett 60 FPS-sel fussanak. De emellett még egy kis extra látványbeli javulást is adhatnak hozzá a fejlesztők, ha szeretnének: a gép jelentősen jobb sugárkövetési teljesítménye miatt vélhetően ezen a téren kell a legnagyobb fejlődésre számítani majd.

A beígért 40-50 játék mindegyikét egyelőre nem fedte fel a Sony, de néhányról már szó esett a hivatalos blogposztjukban. Eszerint a következő címek biztosan megkapják a PS5 Pro Enhanced frissítést a konzol megjelenéséig:

  • Alan Wake 2
  • Assassin’s Creed: Shadows
  • Demon’s Souls
  • Dragon’s Dogma 2
  • Final Fantasy 7 Rebirth
  • Gran Turismo 7
  • Hogwarts Legacy
  • Horizon Forbidden West
  • Marvel’s Spider-Man 2
  • Ratchet & Clank: Rift Apart
  • The Crew Motorfest
  • The First Descendant
  • The Last of Us Part II Remastered

Érdekesség még, hogy az eredetileg kitűzött célon túl is képesek lehetnek kiaknázni a fejlesztők a PS5 Pro erejét. A CNET szerint a Final Fantasy 7 Rebirth-t játszani olyan érzés volt, mintha új szemüveget vettek volna fel hozzá, mert nem csak a teljesítmény volt jobb, minden textúra élesebbnek tűnt. A Gran Turismo 7 pedig állítólag 8K-ban is képes lesz futni, nem csak a sugárkövetéses 4K módban. Mark Cerny, a konzol tervezéséért felelős mérnök szerint elképzelhető egyébként, hogy a jövőben sokkal több grafikai beállítás lesz majd a PS5 Prón a megszokott Fidelity-Performance páros mellett, így személyreszabhatóbb lehet az élmény is.

Borítókép: Naughty Dog

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár