Már fizetnek is érte, csak valaki lépjen be a küszködő XDefiantba

Már fizetnek is érte, csak valaki lépjen be a küszködő XDefiantba

Bár nem ördögtől való az Ubisoft megoldása az XDefiant elnéptelenedésére, azért mégiscsak furcsa, hogy kapásból pénzt osztanak.

A hírek szerint igen toxikus környezetben készült el az XDefiant, mire tavasszal számtalan csúszás után eljutott odáig, hogy végre kiadják. A rajtja legalább hatalmas siker volt: egy hét alatt több mint 10 millió érdeklődő próbálta ki a PC-n, Xboxon és PlayStationön egyaránt elérhető alkotást. Igen ám, de már az első szezon is hozott némi csalódást, azóta pedig olyan mélyrepülésben van a játékosbázis a mindig megbízható Tom Henderson riportja alapján, hogy állítólag már ultimátumot kaptak a fejlesztők az Ubisofttól miatta.

A San Franciscó-i fejlesztőcsapatnak tehát nincs könnyű dolga, kb. fél évük van javítani az állítólag rendkívül alacsony, a 20 ezer főt az összes platformon együttvéve sem elérő játékosszámon. Egyébként a hét elején már előálltak az első nagy ötlettel a probléma megoldására: fizetnek a játékosoknak, hogy indítsák el a programot. Ha hiszitek, ha nem, csak egy kis túlzás van ebben az állításban, mert ugyan a lépésük egyáltalán nem ördögtől való – konkrétan minden játék mint szolgáltatás él ezzel a módszerrel –, azért mégiscsak furcsa, hogy az első szezon ünnepléseként kvázi pénzosztásba kezdett az Ubisoft.

A szeptember 9-25. közötti akció úgy működik, hogy ha az adott napokon bejelentkeztek az XDefiantba, akkor vagy egy booster pakk, vagy 100 játékbeli pénz jár cserében. Ezek folyton váltják egymást, tehát egyik nap az egyik, másik nap a másik kerül terítékre, mígnem az utolsó napon mindkettő. Összesen kilencszer lehet így lecsapni 100-100 coinra, és ha ezt a mennyiséget valódi pénzből szeretnétek beszerezni, az kb. 9 amerikai dollárba kerülne. Tehát mondhatjuk, hogy az első szezon végén lényegében fizet az Ubisoft a játékosoknak, csak játszanak a programmal. Igaz, az ajándék pénzt csak az XDefiantban költhetitek el.

Forrás: Ubisoft San Francisco

Borítókép: Ubisoft San Francisco

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár