Újabb elképesztő mérföldkőhöz érkezett a Black Myth: Wukong

Újabb elképesztő mérföldkőhöz érkezett a Black Myth: Wukong

Már hetek óta megállíthatatlanul menetel az akció-RPG-k sztárja.

A kínai Game Science azon kevés videójáték-fejlesztő stúdiók közé tartozik, akik már az első játékukkal sikeresen maradandót alkottak, és ez náluk hatványozottan igaz. Az augusztus második felében kiadott Black Myth: Wukong minden idők második legsikeresebb Steames játéka lett, az akció-RPG kategóriában pedig mindenkit maga mögé utasított a majomkirály története. A játék a minap újabb mérföldkőhöz érkezett, és emellett egyre több pletyka szól arról, hogy a fejlesztők már a további tartalmakon dolgoznak, mely mostanra hivatalossá is vált – erről IDE KATTINTVA olvashatsz bővebben.

Lassan három hete, hogy először beléphettünk a Nyugati utazás világán alapuló játékba, és a mai napig az egyidejű játékosszám át-átlépi az 1 milliós lélektani határt. A fejlesztők legutóbb arról számoltak be, hogy a játék már 10 millió példányban kelt el, azonban mostanra az is kiderült, hogy alig két hét alatt a 18 millió eladást is meghaladták. Az több mint 700 millió dolláros bevételt jelent, ami alapjáraton is rendkívül kiemelkedő, de az elkészítéséhez szükséges 70 millió dollárt tekintve még inkább megsüvegelendő teljesítmény.

Mivel a játék körüli felhajtás nem látszik apadni, ez a szám tovább növekedhet, az első kiegészítő kiadása pedig ismét hatalmasat lendíthet rajta – akárcsak az Elden Ring esetében –, arról nem is beszélve, hogy a pletykák szerint a folytatásokon felül is tervez további tartalmakat a Game Science.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba (x)

Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.

Közvetítések