Érdekes bejelentésekkel készül a Halo Studios, és végre talán megismerhetjük Master Chief következő kalandjának részleteit is.
Régóta tudjuk már, hogy nagy meglepetésekkel készül az Xbox és a Halo 25. születésnapjára a Microsoft. A jövő november 15-én esedékes nagy nap, ha nem is hoz még új generációs konzolokat, egy friss Halo epizóddal még kecscegtethet. A 2024. óta Halo Studios néven működő 343 Industries ugyanis nem csak az első rész felújított változatán dolgozik egy nemrég megjelent blogposzt alapján, hanem egy folytatáson is, amit az októberi HaloWC során leplezhetnek le.
„Az elmúlt hetekben sok spekuláció volt arról, hogy mikor és hol fedünk fel több részletet a különféle projektekről, amelyeken a Halo Studiosnál dolgozunk. Általában nem kommentálunk ilyeneket, de most szerettünk volna belépni a chatre, hogy adjunk némi perspektívát a Halo rajongóknak, akik nem tudják, hogy részt vegyenek-e az idei eseményen.
A tavalyi HaloWC-n bemutattuk az A New Dawnt, amiben arról beszéltünk, hogy Unreal Engine-re váltunk, adtunk némi betekintést a Project Foundryba, és bemutattuk, hogy hogyan váltunk Halo Studiosszá, amint a Halo egy új fejezetébe léptünk. Nekünk az A New Dawn csak a kezdet volt, az idei HaloWC-n pedig folytatni fogjuk a párbeszédet.
A spekuláció mindig szórakoztató, de ha hivatalos infókat akarsz arról, hogy min dolgozik a Halo Studios, akkor nem hagyhatod ki az idei Halo World Championshipet. Reméljük, hogy velünk tartassz októberben Seattle-ben.”
A következő Halo leleplezésével kapcsolatos hírek még május végén keltek szárnyra. Akkor a Rebs Gaming nevű YouTube csatorna a tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva állította azt, hogy még idén láthatunk valamit a játékból, ami jó eséllyel 2026-ban már piacra kerül. Úgy tűnik, hogy a sztori első felét eltalálta, úgyhogy kíváncsian várjuk, hogy a Halo 25. születésnapján Master Chieffel bulizunk-e jövőre vagy sem.
Borítókép: Halo Studios