Szerencsére praktikus és jól kidolgozott operátorokkal készülnek a Battlefield 6 fejlesztői.
Még két nap, és az EA teljes pompájában elénk tárja a Battlefield 6-ot. A szivárgások azonban addig sem állnak le, hiszen tegnap már megtekinthettük a BF6 Battle Royale módjának a térképét, ma pedig egy adag operátor skin került elő. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a játszható karakterek ruházatát felmérhetjük, mert már június végén is volt egy hasonló szivárgás. Most viszont jóval több kép bukkant fel, így bizonyítva, hogy a Battlefield Studios továbbra sem kíván a Call of Duty nyomdokaiba lépni, vagyis nem Snoop Dogg meg Nicki Minaj külsejű seregek csapnak majd össze a csatamezőn.
A ZaayKoZ nevű Reddit-felhasználó tette közzé azokat a képeket, amelyeken a Battlefield 6 skinjeiben gyönyörködhetünk. Ezek némelyike már a játék első előzetesében is feltűnt, innen tudni, hogy a valóságot tükrözik. Általánosságban az mondható el a skinekről, hogy inkább praktikusak, mintsem felvágósak. Tehát a különböző hadszínterek környezetéhez szabták őket, nem ahhoz, hogy megszállottan gyűjtögessük értük a pontokat, netalántán mikrotranzakcióra bíztassanak minket. Ettől függetlenül igen részletesen kidolgozták mindet, jól mutatnak, de arra nem különösebben alkalmasak, hogy kifejezzük velük a személyiségünket.
A Battlefield 6 várhatóan október 10-én jelenik meg Xbox Series X|S-re, PlayStation 5-re és PS5 Próra, valamint PC-re. A pontos dátumot valószínűleg a július 31-i prezentációján ismertetheti a Battlefield Studios csapata.
Borítókép: EA Battlefield Studios