Ismét a FairGame$ halálhírét keltette valaki, de a Paydayre hajazó címről látszólag még nem mondott le a Sony.
A Sony szerette volna ellepni a piacot játék mint szolgáltatás címekkel, ám végül ez az álmuk szertefoszlott. A Concord minden idők egyik legnagyobb bukásaként fog bevonulni a történelembe, és a multira kihegyezett The Last of Us és a Spider-Man: The Great Web is kaszát kapott inkább. A kiadó még a Bungie-ban bízik, akik épp a Marathont hegesztik, csak ez sem tűnik valami ígéretesnek. És akkor ott van még a FairGame$, aminek többször keltették már a halálhírét, mint ahányszor a Sony időt szánt rá a bemutatóin.
A Haven Studios heist játékát még 2023-ban leplezték le egy CGI előzetessel, de azóta jóformán semmit sem hallottunk róla. Sokáig úgy volt, hogy 2025-ben debütál, ám ez szinte esélytelen, hogy bekövetkezzen, amikor a kiadó mélyen hallgat róla. Egyesek már ebből is azt a következtetést vonták le, hogy elkaszálták a FairGame$t, azonban Jeff Grubb gyorsan felfedte, hogy csak egyszerűen 2026-ra tolták a megjelenését. Nem tudjuk, hogy a Paydayre hajazó címre mennyien várnak, hogy ez a fajta kommunikáció mennyire volt kielégítő a számukra. Azt viszont igen, hogy az iparágon belül inkább bizonytalanok az emberek, mintsem izgatottak miatta.
A FairGame$ körüli aggodalmakat csak tovább fokozta, hogy nemrég lelépett a Haven Studios alapítója, az Assassin's Creedek veterán fejlesztője, Jade Raymond. Ezen felbuzdulva pedig Michael Pachter, egy videójáték-ipari elemző egészen odáig ment a saját podcastjában, hogy már a FairGame$ elkaszálásáról kezdett beszélni. Az egyetlen probléma ezzel csupán az, hogy valójában erről szó sincs. Miután Destin Legarie megkereste az elemzőt, Pachter helyesbítette a korábbi véleményét:
„Félrebeszéltem. Elmondtam, hogy Jade-et kirúgták, és ebből következtettem arra, hogy elkaszálták [a FairGame$t]. Nincs semmilyen információm a játékról. Nyugodtan idézzétek ezt, mert őszintén fogalmam sincs.”
Pachter hibája ellenére nehéz lenne azt mondani, hogy nem kell félni, a FairGame$ él és virul. Egyrészt, a PlayStation exkluzív live service lövöldék eddig nem arattak valami átütő sikert (a Helldivers 2-t ne vegyük ide, az nem egy klasszikus belsős cím). Másrészt, ha valami fantasztikus játék lenne ez, akkor a csapból is folyna. Mármint a Concordot is csak pár hónappal a kiadása előtt, takarékosan kezdték marketingelni, mert már tudták, hogy bukás lesz...
Tegye fel a kezét, akit az alábbi előzetes meggyőzött bármiről!
Borítókép: Haven Studios