Az EURONICS jelenleg az ESEA MDL 29-ik szezonjában küzd a rájátszásba jutásért.
Hírek
A közösség felháborodása ezúttal elérte a célját, –de míg egyik kezével adott, a másikkal elvett a Blizzard.
Elemezzük ki, hogy miről is szól a World of Tanks 2018-ban!
Jó hír azoknak is, akik nem tudják hova rakni a sok esszenciájukat!
A Rastakhan's Rumble legújapp lapját a Paladin kapta. Elemeztük a Time Out!-ot!
Egyes skineket átdolgoztak, mások mondhatni teljesen újak, –de a fogadtatásuk egyáltalán nem olyan, mint a K/DA-nak.
Az Xbox ONE konzolos exkluzivitásának megszámláltak a napjai.
Néhány bolt bezárt, míg Paradise Palms-ban egy vadi új internet kávézót találhatunk.
Már az év első felében bejelentették, hogy valami új jön majd; eddig kellett várni Lissandra új passzívjára!