Bemutatunk nektek egy oldalt, aminek köszönhetően párt találhatsz magadnak a magányos órák eltöltésére.
Hírek
Már hetek óta akadoznak a napi küldetések, a közösség már kissé zabos is emiatt. A Blizzard javítást ígér nemsokára, és kárpótlásként mindenki kap 3 csomag Kobolds paklit ingyen.
Sam Greenblatt mögött kilenc év szakmai- és két évtizedes játék tapasztalat áll, szóval érdemes hallgatni rá.
A héten már megnéztük Faker évét is, aki összesen 3 pentát szerzett idén. Erre jön egy ismeretlen játékos, aki egy meccs alatt dönti meg ezt a "rekordot".
Tegnap ugyan megérkeztek a matricák, ám rengeteg a hiba, és sok profi is panaszkodik.
A közösség mélységéből előástunk néhány érdekességet, amik néhány helyzetben elég viccesek lehetnek. Ilyen kis gonoszkodások, amikért nem reportolunk, de mi magunk érezzük, hogy nem helyes.
2018-ban az EU LCS-ben sem lesz kieső csapat, így a Challenger Series lényegében értelmét veszti. Aggodalomra azonban semmi ok, lesz helyette más!
A HLTV újra jelentkezik egy fragmovie-val, ezúttal Coldról készítettek montage-t, aki az EPL MVP-je lett.
Folyamatos kérdés, hogy van-e értelme törni kártyákat a dustért? Alapból azt lehet mondani, hogy nincs, de van, amikor muszáj. A mostani cikkünkben a Journey to Un'goro lapok kerülnek előtérbe.