Vannak köztük régi ismerősök is.
Hírek
A Biotic Orb képesség mostantól sebzi majd a pajzsokat, falakat, és még a Zaryat is tölti.
Amikor az ember azt hinné, hogy a Riot és azon belül Meddler már leálltak idén, ismét a nyakunkba zúdítanak egy szép adat frissítési tervet. Természetesen ezek már csak 2018-ban lesznek aktuálisak.
Tényleg csak az utolsó simítások vannak hátra, de a legtöbb csapat már készen áll a következő szezonra. A Vitality nem siette el, de ez valahol meg is látszik a leszerződött játékosok kilétén.
Sok supportot, néhány assassint, de főleg Garrosh-t érinti a változás.
Egy magas szintű arénajátékos akadt ki a fórumokon és a logikájával sajnos nem nagyon lehet vitatkozni.
Két új ládát kaphatunk a közeljövőben, amiből az egyiket BP-ből tudjuk megvenni, míg a másik kulcsos lesz.
Hiába kapott két nerfet az új rúnák óta, továbbra is nagyon jól teljesít a kis sátánfajzat, ráadásul nem is akármennyivel!
Megnéztük, hogy melyik ország hány játékost ad a Majorre. Voltak meglepetések.