Az Overwatch League került a középpontban az elmúlt hetekben, azonban a Blizzard figyelemmel követi a competitive közösséget is.
E-sport Hírek
Az ESPN ült le beszélgetni Cold-al a pénteki Major kezdés előtt.
Itt az ideje a lovak közé csapni és nekikezdeni a 2018-as HCT bajnokság utolsó állomásának. A verseny miatt pedig a korábbi bajnokok, Firebat, Ostkaka és Pavel bőrébe is bújhatunk.
A kutya évében fokozatosan csepegtette az információkat a Riot. Először csak az eseményt mutatták be, később a skineket, azt követően a jutalmakat és most végre Nasus, Lux és Warwick új splashartjait is.
Hosszan beszélgetett sawik.tv a PRIDE tulajdonosával neqs-el a lengyel profi szcénában bújkáló csalókról.
A Riot néha elkövet hibákat és bizony ki lehet következtetni készülőben lévő dolgokat. Úgy tűnik ez történt egy készülő Swain skin esetében is, persze biztosra még nem mondható.
Csapatként az ESL platformján regisztrálhattok Közép-Európa egyik legnagyobb versenyére. Nézőként pedig a V4 honlapra kell elnavigálnotok.
A versenysorozat pár nap szünet után ma éjjel folytatódik, éjjeli baglyok le ne maradjatok a meccsekről!
Son már a harmadik in-form kártyáját kapta az idén.