Egyelőre a NaVi-val élő szerződéssel rendelkező ukrán legenda csak standinként szerepel a délkelet-ázsiai csapatnál.
Valve Hírek
A keddet illetően a VP mellett a Team Secretről sem szabad megfeledkezni, mert egyelőre az európai ötös is félelmetesen jónak tűnik.
Az EHOME már a legnagyobbak között is bizonyított, a csoportkör után a rájátszásban is remekül játszottak és ott vannak a felső-ági elődöntőben.
Az új év első Minor rendezvénye mondhatni egy kisebb meglepetéssel ért véget; kevesen gondolták ugyanis, hogy az EHOME ilyen magabiztos játékkal diadalmaskodik Romániában.
Január 15-én mutatták be a True Sight OG-ről szóló dokumentumfilmet, és mindenki egy nagyobb bejelentésre is várt utána. A Valve azonban csöndben maradt, aztán mindössze egy Treasure érkezett a játékhoz.
Nehéz elképzelni ennél szorosabb összecsapást, –és aki látta élőben a befejezést, az soha nem felejti el.
A kiadó nem csak CS:GO-ban szembesül egyre inkább a csalókkal vagy az account vásárlókkal, hiszen ezek az egyének a Dota 2-ben is elszaporodtak, –így itt volt az ideje, hogy felvegyék a harcot.
Ennek sok játékos fog örülni!...
Érdekes kép látott napvilágot a Reddit oldalán.