2018 nem is kezdődhetne máshogyan, az e-sporttal teletűzdelt folyóirat most is a legizgalmasabb témákat boncolgatja.
Keresés
A 2017-es év semmiképp sem volt unalmasnak mondható. A sok új és reworkölt hős mellett új játékmódokat és új skineket, na meg új versenyeket is kaptunk. Megnéztük, hogy ezekből mik voltak szerintünk a legjobbak.
Megáll az ész, hogy milyen tárgyakkal és élelmiszerekkel képes működő konfigurációt készíteni egy streamer.
A hibái ellenére továbbra is egy prémium FPS-ről beszélünk, de ha nem fejlődik, akkor hosszútávon lenyomják a vetélytársak.
A Kobols & Catacombs legellentmondásosabb lapjáról, a Corridor Creeper-ről mondták el véleményüket a profi játékosok. Igaz, hogy még megjelenése előtt, de mégis érdekes, hogy mennyi vélemény bejött ez alatt a pár hét alatt.
Úgy néz ki, hogy a rezidens pakli, akit lehet utálni igazán; az a Cubelock. Pedig Wildban még gusztustalanabb az egész, ennek okán pedig már ott is benn van a top 3-ban.
Nemrég tért vissza korábbi csapatához, de a gólya bizony mindent megváltoztathat.
A cs_summiton három csapat csatlakozott a mousesports-hoz ezúttal, a maradék négy még bejelentésre vár.