Elsőre kissé gyengének érezték a 7.9-es Zac-et, így egy patch-el később buffolták, de úgy tűnik túl erősre sikeredtek a változások.
Keresés
Az e-sportok egy teljesen új platformon köthetnek ki pár éven belül, főleg az ázsiai országokban.
Köszönhetően a két döntős kizárásának a BTM nem csak kapott, de élt is a lehetőséggel, hogy bekerüljön az EU CS zárt kvalifikációjába.
Folytatódik az IGN videós sorozata, Jeff Kaplan ezúttal a defense karakterekről mesélt nekünk.
Ha a szerbek ellen nem is, de a görögök ellen már győzelemmel zárta a napot Sensei, de sajnos így sem juthatnak tovább az egyeneskieséses szakaszba!
Május 20-án Kecskeméten, a Real Gamers ismét helyet adott a magyar esportnak, sőt ezúttal nagyszínpadon küzdhettek meg egymással a játékosok.
A kecskeméti Real Gamers döntőre az online selejtezők után a Rift Esports és a Rapid Cougar Esport jutott ki.
Egy héttel a vége előtt szóltak, hogy másik szerveren kell játszaniuk, ha be akarnak jutni a Wild versenyre.