Az Overwatch League fontolgatja a személyre szabható kamera funkciót

A versenysorozat mindezzel jóval nagyobb szabadságot adna a mérkőzéseket követő rajongóknak. 

Az előző hétvégén tartották az Overwatch League első szezonjának döntőjét, ahol a Philadelphia Fusion mérkőzött meg a London Spitfire csapatával az 1 millió dolláros fődíjért. A küzdelemből végül a koreai gárda került ki győztesen, -ha esetleg lemaradtatok volna a meccsekről, akkor ebben a cikkünkben tudjátok azokat visszanézni. A Grand Finals visszajelzései egyébként abszolút pozitívak voltak, ráadásul a már televízióban is közvetített mérkőzéseket átlagban több mint 860 ezer ember nézte a világon.

Átlagosan több mint 860 ezren nézték az Overwatch League Grand Finals-t

A versenysorozat első szezonjának döntőjét a Twitch, az ESPN, a Disney, továbbá az ABC televíziós csatorna is közvetítette.

A sikerhez természetesen nagyban hozzájárult az is, hogy a Blizzard rengeteget dolgozott az elmúlt néhány hónapban a spectator rendszeren, és már az alapszakasz közvetítésein is hétről hétre lehetett látni, hogy a stáb folyamatosan fejlődik az akciók elkapásánál, és a csapatharcok bemutatásánál egyaránt. Minderre különösen nagy szükség volt, hiszen a játék alapvetően sokkal gyorsabb és nehezebben követhető, mint mondjuk egy statikusabb CS:GO vagy League of Legends. Ráadásul a televíziós közvetítések miatt úgy kellett prezentálni a mérkőzéseket, hogy a kevésbé hozzáértő is megértse, mi is történik a képernyőn. 

Nézhetőségi szempontból természetesen még messze vagyunk a tökéletességtől és még velem is előfordul az, (több ezer órányi profi meccs megnézése után is), hogy belezavarodom a történésekbe. Szerencsénkre azonban a Blizzard sem feltétlenül elégedett, és a Sports Illustrated egyik legutóbbi cikke alapján azt tervezik, hogy tovább fejlesztik majd a spectator módot olyan kiegészítésekkel, hogy akár a néző is megválaszthassa, melyik játékos nézőpontjából szeretné követni a meccset. Alapvetően ez hatalmas lépés lenne a rajongói élmény javításának érdekében, mivel akárcsak egy custom meccs közben, folyamatosan váltogathatnánk, hogy éppen mondjuk a Doomfist, vagy mondjuk a Reinhardt játékos mozdulatait szeretnénk figyelni. Mindez megvalósítása viszont minden bizonnyal extra erőforrást igényel majd a stúdiónál és nem tartom kizártnak, hogy csak egy előfizetési rendszerrel, mint mondjuk a már eddig is rengeteg pluszt kínáló All Access Pass-szal valósítanák meg a fejlesztést. 

Ti mit gondoltok egyébként erről, jót tenne az Overwatch League-nek, ha váltogathatnánk, melyik játékos nézőpontjából szeretnénk követni a meccseket? 

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!