Elszabadultak az indulatok a fejlesztők és a játékosok között az Apex Reddit oldalán

Az alapvető konfliktust az Iron Crown Collection esemény túlárazott kozmetikai tartalmai jelentették.

Múlthét kedden megérkezett az Apex Legends-be az Iron Crown Collection event, mely két hétig tart, ez idő alatt pedig élvezhetjük a Solo módot, illetve begyűjthetünk egy-két event kinézetet az ingyenes küldetéseknek köszönhetően, meg persze megvásárolhatjuk a többit jó pénzért. Az event múlthéten számos új skinnel és egy abszolút loot boxra épülő mechanikával érkezett, ami azt jelenti, hogy csak a szerencsén, illetve a pénztárcánk vastagságán múlott, hogy megtudjuk-e szerezni azt a kozmetikai kiegészítőt, ami megtetszett nekünk a felhozatalból.

Nem sokkal később a közösség ellenállására a fejlesztők belátták, hogy ez a modell nem volt valami jó döntés, és megígérték, hogy az esemény skinjeit hamarosan célzottan is megvásárolhatják majd. A bejelentő poszt alatt viszont elharapóztak az indulatok, a játékosok különféle trágár kifejezésekkel illették a fejlesztőket a túlárazott kinézetekért (három Legendary szintű kinézet árából már megkaphatunk egy AAA című játékot), az igazi probléma pedig akkor kezdődött, amikor a fejlesztők is ilyen hangnemben válaszoltak nekik.

Alig egy nappal később a felületen több ehhez kapcsolódó mém is útnak indult, amelyek a "seggfej" és "freeloader", avagy ingyenélő szavakat ölelik fel, amivel a fejlesztők a játékosokat illették.

Vannak azonban olyanok is, akik egy kis szünetre szólítják fel mind a játékosokat, mind a fejlesztőket. A közösség pozitívabb tagjai szerint, ami itt történt az egy nagyon súlyos dolog, ám ez nem jelenti azt, hogy az ügybe keveredett fejlesztők rossz emberek lennének. Náluk is elszakadhat a cérna, és noha nem az elvárt profi módon kezelték le az ügyet, nem kell őket elítélni.

Általánosságban elmondható, hogy a közösség több részre szakadt, van aki azt hangoztatja, hogy ezek csak skinek, nem kötelező őket megvenni, így tök mindegy mennyibe kerülnek, aki akarja őket az fogadja el, hogy sokat kell értük perkálni. Van, aki szerint az egész eventet már az EA tervezte meg, nem véletlenül kapott olyan loot box modellt, amilyet, és ezen a direkt vásárlás lehetősége sem segít, továbbá vannak olyan játékosok, akik szerint a játék fejlesztési sebessége, újdonság mennyisége egyáltalán nem indokolja, hogy a skinek ilyen drágák legyenek. Az mindenesetre biztos, hogy nem jó ötlet magadra haragítani azokat az embereket, akiktől bevételt remélsz, a Respawnnak viszont ez most sikerült, több a céget bíráló poszt is 10-20 ezer upvote-tal rendelkezik.

Van azonban pár érv, amit a játékosok teljesen jogosan hozhatnak fel; a code:leaf nevű hiba -ami egyszerűen kidob a matchmaking közben, sőt néha még a party-t is szétdobja- a második szezon kezdete óta -tehát már bő 6-7 hete a játékban van, és nem igazán tűnik úgy, hogy a fejlesztők foglalkoznak vele. Még csak azt sem lehet mondani, hogy ritkán fordul elő, ha játszik az ember 1-2-3 órát szinte biztos, hogy legalább egyszer belefut, de inkább többször. Minden oldal szemszögéből van pro és kontra, és pontosan ezért nagyon nehéz téma ez.

A történet minden bizonnyal még nem zárult le, túlságosan kiugró eset ez ahhoz, hogy a Respawn, vagy akár az EA reakció nélkül hagyja.

OSZD MEG VELÜNK VÉLEMÉNYEDET KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!