Megtörte a csendet a zaklatással vádolt ex-Overwatch League játékos

Megtörte a csendet a zaklatással vádolt ex-Overwatch League játékos

A Boston Uprising egykori tagja több mint másfél év után szólalt meg kirúgásával kapcsolatban. 

Ha emlékeztek még, a tavalyi Overwatch League szezon tele volt drámákkal. Ott volt például xQc hónapokig tartó kálváriája a Dallas Fuelnél, vagy a Houston Outlaws edzőjének és a Philadelphia Fusion játékosának rasszista megnyilvánulásai, plusz a folyamatos eltiltások a korábbi boost tevékenység miatt. Az esetek közül Dreamkazper ügye emelkedik ki igazán, akit 2018 áprilisában azonnali hatállyal kirúgtak a Boston Uprising csapatától, mivel nem megfelelő viselkedést tanúsított több kiskorú rajongójával szemben is. 

Dreamkazper akkor érthető okokból teljesen eltűnt, felfüggesztette közösségi média fiókjait és megszakított minden kapcsolatot a profi közösséggel, bár pár hónappal később felröppent a pletyka, hogy boosternek állt és azzal keresi a kenyerét, hivatalos információt senki nem tudott róla. Nemrég azonban érdekes módon megjelent a Twitter oldalán egy 'I'm Sorry" című bejegyzés, amivel megtörte a másfél éves csendet. 

"Tisztában vagyok vele, hogy hosszú idő óta nem kerestem senkit, viszont nagyon nehéz és félelmetes bárkivel is kommunikálni vagy beszélni, még most is. Rossz döntéseket hoztam az életemben és ezekért teljes mértékben felelősséget vállalok, továbbá nem keresek kibúvókat vagy kifogásokat. Őszintén csak bocsánatot szeretnék kérni mindazoktól, akiket bántottam az eset kapcsán, illetve azoktól akik részesei voltak. Az eset óta megbántam a tetteimet és dolgozom magamon, hogy jobb emberré váljak a környezetem és saját magam számára. Tényleg nagyon sajnálom és elnézést azoktól az emberekről, akiket egykor inspiráltam vagy felnéztek rám, mint például barátok, csapattársak, illetve a közösség tagjai, akiket cserben hagytam. Minden erőmmel arra törekszem, hogy keményen dolgozva a legjobbat hozzam ki magamból mint személy, továbbá mint játékos. Nem tudom megváltoztatni azt, ami történt a múltban, viszont jobbá akarok válni a jövőben. Tudom, hogy nehéz lehet megbocsájtani nekem a tetteimért és nem is kérem ezt, viszont úgy hiszem, sosem késő helyrehozni a dolgokat."

A hirtelen feltűnést és bocsánatkérést nagyon vegyesen fogadta a közösség, egyesek például azonnal támadásba lendültek és mémek hadával küldték el a fenébe a játékost, mondván nem érdemel irgalmat a kiskorúakkal szemben elkövetett visszaélésekért. Mások ezzel szemben, különösen a rajongói, rendkívül támogatóak voltak és sokan arról biztosították, hogy megérdemel egy második esélyt emberként és játékosként is. A harmadik tábor a kompetitív közösség egy részéből került ki, akik kétkedve fogadták az egész bejegyzést és felhívták a figyelmet rá, hogy mégis miként szeretne jobb ember lenni, ha az elmúlt időszakban a morális szürke zónának, Koreában pedig már bűncselekménynek minősülő boostinggal foglalkozott.

 

A Blizzard egyébként hisz a második esélyben, elvégre dafran is bejuthatott az Overwatch League-be a botrányai és a több hónapnyi perma banja után, továbbá xQc is csatlakozhatott a Los Angeles Gladiators akadémia csapatához. Dreamkazper esete azonban jóval súlyosabb, mivel törvényt sértett, továbbá a Blizzard különösen odafigyel arra, hogy a versenysorozat játékosai erkölcsileg is fedhetetlenek legyenek. 

Ti mit gondoltok egyébként, Dreamkazper megérdemel még egy esélyt emberként és profi játékosként?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!