A járvány miatt az ételrendelés is megváltozik, de új opcióval biztonságosabb lesz

A következő hetekben egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi fog történni, és valószínűleg egyre inkább az otthon maradást tanácsolják majd a járvány miatt. De vajon mi a helyzet az étel beszerzésével?

Az emberek egy része megteheti, hogy otthonról dolgozzon, míg másoknak nincs mese, be kell menni a munkahelyükre, és erre a mobil és internethálózatok is igyekeztek felkészülni. Egy másik szektornak is helyet kell majd állnia a következő hetekben, ugyanis egy dologban mindannyian hasonlítunk, valamilyen formában ennivalóhoz kell jutnunk. Ezt meg lehet tenni vásárlással vagy rendeléssel. Persze az is elképzelhető, hogy néhányan akár az otthonunkban is meg tudnak bizonyos dolgokat termelni. Viszont az egészség megőrzése érdekében nem árt az óvatosság. Amellett, hogy az élelmiszerekre megnőtt a kereslet, és egyesek igyekeznek minél több mindent, minél nagyobb kiszerelésben beszerezni, sokan inkább kerülik az üzleteket, emiatt pedig kénytelenek ételszállító cégeken keresztül fedezni a szükségleteiket.

A jó hír viszont, hogy egyre több helyen látni maszkos és gumikesztyűs futárokat, így a fertőzés veszély gyakorlatilag nem is létezik. Egy új szolgáltatás pedig még előnyösebb lehet, és ezt már fel is lehet fedezni egyre több helyen. A Netpincérnél és másoknál is lehet kérni az érintésmentes kiszállítást. A járvány miatt pedig ez valószínűleg egyre gyakoribb lesz. Ez nagyjából annyit jelent, hogyha az ügyfél bankkártyával, illetve szép kártyával fizet, akkor van lehetősége ezt az opciót választania. Ilyenkor csak jelezni kell hova kéri a megrendelt ételt. A legbiztonságosabb, ha az ajtó előtti küszöböt választják, hiszen ilyenkor semmilyen formában nem találkoznak a kézbesítővel. Nem teljesen új keletű ötletről van szó, mivel korábban is előfordult, hogy a futár csak akkor tudott menni, amikor nem volt kinek átadni az ételt, így szimplán a lepakolták az ajtó elé vagy a kilincsre aggatták egy zacskóban.

"Fizess most online bankkártyával vagy SZÉP kártyával, és kérd a rendelésed az ajtód elé - így csak a finomságokkal fogsz találkozni, a futárral nem!"

Hazánkban két nagyobb házhozszállítást végző cég tevékenykedik, de például a Netpincérrel már szinte mindenki találkozott valamilyen formában. Jó kérdés, hogy az eddigi forgalmukra kialakított szolgáltatás a rendelések növekedésével arányos ütemben képes lesz-e megbirkózni a feladattal. Persze erre a válasz az igen, mivel nagyon fontos az ő részükről is, hogy ki tudják elégíteni a lakosság igényeit, ilyen nehéz időszakban pedig extrán fontos ez. Ráadásul olyan jó hatással vannak a piacra, hogy az utóbbi hetekben sok-sok étterem csatlakozott a hálózatukhoz, akiknek szintén segítséget nyújthatnak az ínséges időkben. Az oldalukon megtalálható egy, a COVID19 vírussal kapcsolatos tájékoztató is, ahol alapos tájékoztatást lehet kapni a helyes és biztonságos rendelésekről, teendőkről. Az egyik legnagyobb réteg, aki talán a leginkább kedveli a kaja ilyen módon való "elintézését", a gamerek. Rettentően megkönnyíti a videójátékozást, ha egy hívással vagy néhány kattintással ki lehet szállíttatni az embernek a kedvenc menüjét. Néhány percig szünetel csak az akció, aztán pedig lehet folytatni, a futár pedig nemsokára csönget a ínycsiklandó falatokkal, ugyanis a legtöbb esetben villámgyorsan házhoz érnek a robogósok. Ráadásul magát a virtuális világot is ismerik, többek között támogatják a K&H MNEB-et, hazánk legnagyobb e-sport bajnokságát. Ha pedig az adásokat még inkább élvezni szeretné a néző, nem csak főtt ételt, de rágcsálnivalót is kihozathat magának.

Egy kérdés azonban biztosan mindenkiben felmerült: az oké, hogy kényelmes és egyszerű módja ez az ételek beszerzésének, de mennyire lehet veszélyes a járvány közepette?

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) legutóbbi állásfoglalása szerint a koronavírus – ahogyan a légúti betegséget okozó kórokozók többsége – cseppfertőzéssel és közvetlen emberi érintkezéssel terjed, főtt étellel nem, a személyes kapcsolat elmaradásával pedig a lehető legkisebbre csökkenthető a fertőzésveszély. Továbbá az ételszállító cégek rögtön reagáltak a kialakult helyzetre, a vírus miatt a futároknak szigorúan be kell tartaniuk az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által előírt tanácsokat. Kerülniük kell a fizikai kontaktust, minden használati eszközüket folyamatosan fertőtleníteniük kell, és gyakran kezet kell mosniuk az ehhez használatos szerekkel. A Netpincér és a többi cég alkalmazottait arról is tájékoztatták, hogy hol kell megérinteniük a csomagokat, hogy a legkisebb esélye legyen a személyekkel való érintkezésre.

Itthon tehát nagy biztonsággal lehet az ételszállítókhoz fordulni, mert mindent megtesznek a lakosság biztonsága érdekében és ,ami még fontosabb, hogy általuk változatosan és finom falatokhoz juthat bárki, ha őket választja. Ha tehetitek maradjatok otthon, és ha már így tesztek, akkor a legkisebb kockázatot vállaljátok az ételek beszerzése esetén.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



E-sport életmód - Ismét megrendezik a HUNESZ e-sport konferenciáját - Jön az ESTB!

A második önálló konferencia célja többek között az e-sportban lévő karrier lehetőségek bemutatása, a hazai és nemzetközi e-sport közösségben folyó tudományos jellegű diskurzus élénkítése, nagy hangsúlyt fektetve az e-sport gazdasági-társadalmi hatásaira, azok előnyeire.