K&H MNEB CS:GO - A hetedik hét legjobb csapata: Beugrók és veteránok

A legutóbbi meccsek főszereplői a GIWU és a KmK játékosai voltak, így a hét csapatába is főleg őket válogattuk!

Felgyorsultak az események a K&H MNEB CS:GO körül, vagyis múlthéttől szerdán és csütörtökön is játszanak a csapatok. A nyolcadik és kilencedik fordulóban volt bőven meglepetés, a pro-mixek magukra találtak, így a kiválasztott öt játékos neve valószínűsíthetően sokak számára ismerős lesz!

Tömli (röviden tmL) új szereplője a ligának, de mióta játszik azóta 2/3 győzelmet aratott a GIWU. Meccseiből a Budapest Five ellen emelkedett ki leginkább, ahol topfragger volt a szerveren 1.28 K/D és 0.76 K/R mellett. A LvL Up elleni mérkőzésen boco tudására volt leginkább szükség. Hétszer entryzett és volt egy lehozott clutch szituja is!

Érdekes volt a KmK és a Genesis ütközete is, ami leginkább a firepowerről szólt, sem mint a szofisztikált Counter-Strike-ról. Ebben a tűzpárbajban leginkább gejmzilla emelkedett ki 27 killel, 1.5 K/D-va és 5 entryvel. Szintén a KmK-ból villogott bzt méghozzá a WiLD ellen. 27 kill mellett 2.25-ös K/D-t csinált!

Végül, de nem utolsó sorban, a Genesis mellőzött, de annál ügyesebb beugrója, Kamion is helyett kapott az ötösben. Legutóbbi meccsén, a LvL Up ellen topfraggerként és szinte minden statisztikában ő volt a legjobb (2.4 K/D, 1.2 K/R, 59% HS Rate).

Ha kíváncsi vagyok, hogy az előző hetekben kik kerültek be a legjobbak közé, akkor itt megtalálod őket:

Közvetítésünk tehát szerdán és csütörtökön is lesz, mindenképp nézzétek az esport1.hu felületén és gyűjtsetek pontokat!

HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Meg vagy elégedve a hét legjobb csapatával?

  • 73 %
  • 0 %
  • 7 %
  • 20 %