Hirdetés

Életre szóló eltiltást kapott Dota 2-ben a Newbee és öt játékosa Kínában

Az egyik legnagyobb Dota 2-es csapatot komoly vádakkal illették, és a bizonyítékok bemutatását követően durván szankcionálták keleten.

Hirdetés

A kínai preofesszionális Dota 2-es csapatokat tömörítő szövetsége (CDA) a lehető legszigorúbb büntetést szabta ki a kínai csapatra, a Newbeera és játékosaira. Ezt azt jelenti, hogy nem csak a szervezetet tiltották ki egy életre az országban rendezett összes rendezvényre, de az öttagú keret minden tagja is erre a sorsra jutott. Mint kiderült Feng Yiqing, a kapitány, és a többiek bundázás gyanújába keveredtek, melyek később be is igazolódtak. A CDA 2020. május 15-én jelentette be, hogy „a releváns bizonyítékokat összegyűjtötték és továbbították a Valve and Perfect World felé”. További érdekességet szolgálgatott a történet, miután a Newbee ifjúsági csapata, a Newbee.young ugyanezen jelentés szerint kilépett, és már nem állnak szerződésben a fő szervezettel. Márpedig a játékosok jelenleg több fiókot is használnak, a valós névük hitelesítése nélkül az online eseményeken való részvételhez. Az IMBA TV külön nyilatkozatot adott ki az esetről, mivel „többszörös ellenőrzés” után úgy döntöttek, hogy kitiltják a szervezetet az Imba Media által szervezett eseményekről.

A Newbee pórul járt játékosai:

  • Xu “Moogy” Han
  • Yin “Aq” Rui
  • Wen “Wizard” Lipeng
  • Yan “Waixi” Chao
  • Zeng “Faith” Hongda

Ugyanakkor a Newbee tagadta az összes vádat és azonnal hangott adott a fellebbezési szándékának.

"Megértjük és tiszteljük a CDA döntését. Azonban azt nem árt tudni, hogy a Newbee eSports klub megalakulása óta soha nem vett részt illegális mérkőzéseken. Éppen ezért azonnali hatállyal fellebbezést nyújtunk be a CDA szövetség büntetése ellen.”

Ez a sztori már csak azért is érdekes, mivel nem olyan régen merült fel, hogy Kínában olyan csapatok részvételével, mint a Vici Gaming, PSG.LGD, Invictus Gaming, Team Aster, Royal Never Give Up, EHOME, Keen Gaming (és persze a Newbee), megalakítják a kínai Dota 2 ligát. Ezzel teremtenék meg a legjobb együtteseknek, hogy folyamatos gyakorlási és versenyzési lehetőséghez juthassanak, főleg így a járvány ideje alatt. Az első szezonban a Newbee az ötödik helyet csípte meg. Nagyon valószínű, hogy ennél jobb eredményre már nem lesznek képesek, ha csak nem változik az ítélet.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
6 db hozzászólás
  • houdward23 1 hónapja
    Hoppá
    0 0 Válasz
  • szlvsztr 1 hónapja
    nem meglepő
    0 0 Válasz
  • nagyonjo33 1 hónapja
    Én ug veszem észre dotában a kínaiak gyakrabban keverednek bunda botrányba. Vagy csak gyakrabban buknak le?
    0 0 Válasz
  • hun_hetek 1 hónapja
    Wow , durva mondjuk a newbee amúgy se volt nagy csapat szóval valahogy nekik is megkellet élniük valahogy XD. Én nem tom sztem nincsen sok bunda mert a top 10-es csapatok szinte mindig megverik a top 30-asokat szóval meg még én a CDA-ba se láttam annyira meglepő vereségeket szóval ezért lehetett nagyon feltünő.
    0 0 Válasz
  • N3r1k 1 hónapja
    Hát ja
    0 0 Válasz
  • pexi 1 hónapja
    gg
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?