Még több VALORANT pályával gazdagodhatunk, ráadásul hamarabb, mint gondolnánk

Még több VALORANT pályával gazdagodhatunk, ráadásul hamarabb, mint gondolnánk

Az eddigi pályák közül, neked melyik a kedvenced?

Késett egy keveset, de végül csak megkaptuk a legújabb frissítést. Immáron bárki játszhat Iceboxon és az új ügynök, Skye is szabadon nyüstölhető a VALORANTban. De mi a helyzet a folytatással?

Azt már korábban elárulták a fejlesztők, hogy folyamatosan dolgoznak az új ügynökökön. Ha nem is lesznek annyian, mint a League of Legends hősei, az biztos, hogy a választék széles lesz. A fejlesztők elmondása szerint 50-60 ügynökkel már elégedettek lennének.

Pályák terén nyilván nem kell ilyen számokra számítanunk, de azért a jelenlegi 5 még elég sovány. Szerencsére, ahogy az az ex-CS:GO profi, Mixwell és Joe Ziegler, a VALORANT game directorának beszélgetéséből kiderült, ezt a Riot is így gondolja.

Sőt mi több, részletek nélkül annyit árult el Ziegler, hogy ha hét pályájuk lenne, azzal már meg lennének elégedve. Persze csak kezdésnek. Ehhez még kettő hiányzik, de elmondása szerint azon dolgoznak, hogy ezeket minél hamarabb megkapja a közösség, hogy ezzel is frissíteni, élvezetesebbé tudják tenni a játékot az amatőr és a profi játékosoknak is.

Mixwell és Ziegler beszélgetése a fenti videóban nézhető vissza. Reméljük a következő két pályára tényleg nem kell sokat várnunk, ahogy annak is örülnénk, ha hosszú fejlesztési idő után nem olyan pályákat kapnánk, mint például Ascent.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Az eddigi pályák közül, neked melyik a kedvenced?

  • 6 %
  • 33 %
  • 22 %
  • 6 %
  • 33 %
Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések