Spanyol csapat szerződtette le Tishlert

Spanyol csapat szerződtette le Tishlert

Új VALORANT csapatot épített a CS:GO-ból már jól ismert Movistar Riders.

Nemrég DeadFox is a VALORANT mellett kötelezte el magát, ahogy tették az már sokan a hazai e-sportolók közül. TRuve és Tishler nemrég például az Arbalest nevű ötöshöz igazoltak, utóbbi játékos viszont most új csapatot talált magának.

Az e-sport szerelmesei biztosan ismerik a spanyol Movistar Riders csapatait, LoL-ban, FIFA-ban, R6S-ben és CS:GO-ban. Tavaly ők is elkezdtek foglalkozni a VALORANTtal is, első csapatukkal viszont nem voltak megelégedve, így most egy teljesen új ötöst jelentettek be.

Ehhez a csapathoz csatlakozott Kállai "Tishler" Mihály is, akit korábban a hazai CS:GO közösségből ismerhettünk. Az MNEB első szezonjában például a GAMERZONE színeiben játszott, akkor a 6. helyen zárták a versenyt. A Movistarnál ő az egyedüli magyar, venezuelai, portugál, cseh és lengyel társai vannak. Reméljük, hogy minél több versenyen láthatjuk majd őket és nem egy győzelemnek örülhetünk majd együtt Tishlerrel.

A Movistar Riders teljes felállása:

  • Carlos "scarx" Enrique Sánchez
  • Maks "kamyk" Rychlewski
  • Kállai "Tishler" Mihály
  • Rui "rapaztriste" Fonseca Silva
  • Michael "mikigoalie" Buzek

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba (x)

Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.

Közvetítések