Hirdetés

Jön a crossplay R6S-be, de csak két közösséget eresztenek össze először

A Rainbow Six: Siege játékigazgatója megerősítette, hogy nagyon jól haladnak a crossplay és a cross-progression funkciókkal a konzolos verziók esetében.

Hirdetés

Az Ubisoft Montréal fejlesztőcsapata már javában dolgozik a Rainbow Six: Siege kapcsán azon, hogy több platform játékosbázisa virtuálisan is megmérkőzhessen egymással. Ez egyelőre úgy tűnik, hogy csak a PlayStation és az Xbox konzolokat érinti. Az Ubisoft Connect tavaly októberi bevezetése után kifejtették, hogy a szolgáltatás lehetővé teszi a játékosok számára, hogy minden platformon könnyebben hozzáférjenek a kiadó tartalmához.

Érdekes módon a Watch Dogs: Legion szolgált ennek az egységes elképzelésnek az első példájaként, lehetővé téve a cross-progression-t az egyjátékos kampányban a platformok között - például a PlayStation 4 játékosok manuálisan átvihetik a mentett állásaikat a PlayStation 5-re. Az Ubisoft Connect ezen funkciója a kiadó más friss kiadásaira is vonatkozik, nevezetesen az Assassin's Creed Valhallára és az Immortals Fenyx Rising-ra. Egy ideig az viszont nem volt világos, hogy a Ubisoft korábbi projektjei kihasználhatják-e az új funkciókat, de mostanra erre is választ kaptunk. A Rainbow Six: Siegehez hamarosan megjelenő Crimson Heist bemutatóján Jean-Baptiste Halle játékigazgató tájékoztatta a PC Gamer-t a stúdió erőfeszítéseiről ezen a téren:

„Aktívan dolgozunk a crossplayen és cross-progression funkción. A konzolok körében azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha a PlayStation és az Xbox közösség együtt játszhatna."

Ezen felül megjegyezte, hogy a crossplay azért is lenne nagyon előnyös, mert a meccsekre való várakozási idő lecsökkenthetne, különösen azokon a területeken, ahol az egyik platform jelentősen uralja a másikat a felhasználók szempontjából. Viszont a fejlesztők továbbra is szkeptikusak a konzolosok és a PC-sek összeengedése kérdéskörét illetően. Vannak érvek pro és kontra is, de ehhez még túl korai kommunikálniuk - zárta szavait Halle.

Érthető, hogy a Ubisoft Montréal továbbra sem biztos abban, hogy a konzolos és PC-s közösségek keverése a legjobb döntés lenne. A számítógépen játszók többsége általában előnyben van a konzolosokkal szemben, és ebből biztosan adódnának nézeteltérések, hiszen sokszor már az is galibát okoz, ha valaki billentyűzetet és egeret használt Xbox-on vagy PS-en. A két nagy márka lelkes rajongói azonban hamarosan egymásnak eshetnek majd, ami mindenképpen jó hír.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
1 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés