Féltávhoz érkezik ezzel Európában, Dél-Amerikában, és Északkelet-Ázsiában is az RLCS őszi szezonja. Dél-Afrikában elhalasztották az eseményt.
2021. november 5-étől 7-ig tart a Rocket League Championship Series (RLCS) 2021-22-es szezonjában a 2. őszi regionális esemény. Múlt héten derült fény a 2. győztesekre Észak-Amerikában, Délkelet-Ázsiában, Óceániában, és Közel-Keleten és Észak-Afrikában, most viszont további 4 régió keresi újabb bajnokait.
Tudja-e feledtetni az előző szereplését a Vitality?
Címvédőhöz képest nagyon rosszul kezdett a Vitality, ugyanis bár a selejtezőket még magabiztosan vette a csapat, az 1. regionális esemény csoportkörében 3 párharca közül egyet sem tudott megnyerni, így utolsó helyen zárt. Fel van adva a lecke tehát a Kaydop - Fairy Peak - Alpha54 felállású triónak, hogy javítsanak a ponttáblázatbeli helyezésükön is, ami már csak azért is fontos, mert csak 5 csapat kvalifikálhat a Majorre Európából.
Az 1. eseményből kiindulva viszont minden és még annak ellenkezője is elképzelhető a magyar idő szerint péntek 17:00 órakor elrajtoló csoportkörben is - tud-e javítani a NaVi, a Vodafone Giants és az SK Gaming, sikerül-e bejutniuk a rájátszásba, illetve meg tudja-e ismételni a legjobb 8-ba való bejutását az Evil Geniuses?
Mindenesetre már az első forduló is több izgalmas párosítást tartogat, az alábbi mérkőzésekkel veszi kezdetét a küzdelem:
- Endpoint vs. FC Barcelona
- Team BDS vs. SK Gaming
- Karmine Corp vs. Team Vitality
- Dignitas vs. Vodafone Giants
- SMPR Esports vs. Natus Vincere
- Misfits Gaming vs. The Flying Dutchmen
- Evil Geniuses vs. 00 Nation DNB
- Williams Resolve vs. Team Queso
Az európai 2. őszi regionális esemény résztvevői (forrás: Liquipedia)
További 2 régióban is kigurulnak az autók a pályára, míg egy továbbiban elmaradnak a küzdelmek
Dél-Amerika
Két héttel ezelőtt a FURIA Esports tudott győzedelmeskedni, akik a Noble esportsot fektették két vállra a döntőben. A mostani, 2. eseményen is ők a legesélyesebbek az elsőség elérésére, de az eRa Eternity, a The Three Sins, vagy a Novus Aevi felé is nagy reményekkel vannak a szurkolók.
Északkelet-Ázsia
Ezen régióban az eltérő időzónák miatt már lejátszották a csapatok a csoportkört. Az előző esemény győztese, a Tokyo Verdy Esports magabiztosan, 3 párharcból három győzelmet elérve zárta az élen a 16 csapatos csoportot, míg az ezüstérmes Hilltop Picnic egy vereséget szenvedve szintén ott van a rájátszásban. Továbbjutott még a Team GanDerS, a DeToNator, a Nimmt55, az Aloha, a Xayfhers és a CVent.
Közép- és Dél-Afrika
Ezen régióban elhalasztották a 2. regionális eseményt. A Dél-Afrikai Köztársaság ugyanis áramellátási problémákkal küzködik, és amíg az előző eseményen az ebből fakadó problémákat a menetrend módosításával tudták még orvosolni, a mostani hétvégén viszont a játékosok és a szervezők nagy része is érintett, így ezen régióban nem tudják megrendezni a versenyt. Az új időpontról a szervezők későbbre ígértek tájékoztatást.
Az eseménynek a nyílt selejtezőit le tudták viszont játszani és bár továbbra is nagy fölénnyel "dominálja" a nemzetiségek listáját a Dél-Afrikai Köztársaság, egy réunioni csapatnak is sikerült a kvalifikáció.
AZ ALÁBBI OLDALAKON KÖVETHETITEK FIGYELEMMEL A MÉRKŐZÉSEKET
Európa
- Menetrend, tabella: Verseny Liquipedia-oldala
- Élő közvetítés: RocketLeague Twitch-csatorna
Dél-Amerika
- Menetrend, tabella: Verseny Liquipedia-oldala
- Élő közvetítés: RocketLeagueSAM Twitch-csatorna
Északkelet-Ázsia
- Menetrend, tabella: Verseny Liquipedia-oldala
- Élő közvetítés: RocketLeagueAPAC Twitch-csatorna
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!