Továbbra is népszerű a LOL és a CS:GO, feljebb lépett a VALORANT és nagyot esett a Dota 2 - 2021 3. negyedévi jelentés

Továbbra is népszerű a LOL és a CS:GO, feljebb lépett a VALORANT és nagyot esett a Dota 2 - 2021 3. negyedévi jelentés

Magabiztosan maradt az élen a LOL és a CS:GO, a negyedév nagy nyertese a VALORANT, vesztese pedig a Dota 2.

Folytatta jelentéssorozatát a The Esports Observer, amely háromhavonta szokta több szempont figyelembe vételével elemezni a legnépszerűbb e-sport játékokat. 2021 második negyedévében (április-május-június) hozott meglepetéseket, a harmadik negyedév (július-augusztus-szeptember) pedig újoncot is "avatott", viszont sok játék gyengébb eredményeket produkált, kevesen tudtak javítani.

Dobogóra ugrott a VALORANT, de a LOL és a CS:GO mindenek felett

Érdekes, ám cseppet sem érdemtelen növekedés figyelhető meg a Riot népszerű FPS-játékánál, amely az első három hónapban még a 6. helyen zárt, míg a másodikban ötödiken zárt. A legutóbbi negyedévben viszont egészen a harmadik helyig sikerült feljönnie. Ugyan több játék pozíciója visszaesett, a VALORANT ezen helyezését úgy tudta elérni, hogy rendre javítani is tudott összesített értékelésén: míg a Q1-ben 32.99-en, Q2-ben pedig 41.5-ön zárt, addig Q3-ban egy 47.64-es értékelést tudott elérni. Ezt javarészt annak is köszönheti, hogy a második legnagyobb nézettséget sikerült elérnie Twitchen (250 millió megtekintett óra), a toplistán szereplő játékok közül is a harmadik legnagyobb játékosbázissal rendelkezik, valamint az e-sport versenyek mennyiségét tekintve is a második legtöbbet tudja felmutatni.

A League of Legends és a Counter-Strike: Global Offensive 1. és 2. helyét azonban így sem tudta veszélyeztetni a játék. Azt azonban érdemes megfigyelni, hogy a két játékhoz képest a LOL javítani tudott a Q2-es 71.4-es mutatóján (most 73.46-ot ért el), míg a CS:GO összességében rontott (70.74-ről 67.55-re esett). Ez inkább a LOL "érdeme": 20.7%-kal több játékost tudhat magának, magasan a legtöbbet nézett játék Twitchen és ha csak az e-sport versenyekre szűkítjük le a listát, az egyetlen cím, amely meg tudta közelíteni a 100 millió megtekintett órát - és ebben a Worlds még nincs is benne, az majd a Q4-es statisztikákba számít bele. CS:GO versenyeken viszont jóval több pénznyereményért küzdhettek meg a versenyzők (közel háromszor akkora volt az összdíjazás), a lemaradás oka abban keresendő, hogy átlagosan fele annyi nézője van a játéknak Twitchen, mint a LOL-nak.

Tülekedés a középmezőnyben, népszerűek a Battle Royale játékok

A további helyezéseken rendre Battle Royale játékok osztoznak, a 4. helyen a Call of Duty: Warzone, az 5.-en a Fortnite, a 6.-on pedig az Apex Legends zárt.

A Warzone ugyan továbbra is az Activision Blizzard legnépszerűbbje, az előző negyedévhez képest több, mint 1 millió aktív játékost vesztett el, és Twitchen is jóval kevesebb nézője akadt a játéknak, ez is magyarázza, hogy a Q2-es értékeléshez képest most 10-zel kevesebb pontot kapott. Helyezését viszont így is meg tudta őrizni a riválisokkal szemben, többek között például az Apex Legends Global Series nyári szünetet tartott, így a játék a helyezést illetően csak a játékosok létszámára "támaszkodhatott".

Kétségkívül az egyik legnagyobb "vesztes" a Dota 2, amely az év második három hónapjában a 3. helyet tudta elérni, a legutóbbiban viszont akkori értékelésének a felét is alig tudta meghaladni az aktuális mutatója. Ez az összevisszaság viszont megfigyelhető a játéknál, Q1-ben még a 8. helyet tudta elérni, onnan javított Q2-ben a 3. helyre; hogy aztán most visszaessen a 7.-re. Ezt annak is betudható, hogy nem igazán rendeztek meg nagyobb e-sport versenyt ebben az időszakban - helyezésén azonban javíthat az októberben megrendezett The International-lal.

A listán tovább haladva rendre az Overwatchot, a Rocket League-et, a Call of Duty: Black Ops Cold War-t és a Rainbow Six: Siege-et találhatjuk még meg a 8-11. helyeken. Ezen játékoknál eltérő okok vannak a gyengébb szereplés mögött: az Overwatch League ugyan augusztusban ért véget, de nézettségben elmaradt az élmezőnytől; a Rocket League e-sportjában nem volt semmi fontosabb verseny, a helyezést a játékoslétszámmal tudta elérni; míg az R6 az előző, 7. helyezését inkább a párizsi Six Invitational-nak köszönhette, az elmúlt időszakban viszont a legnagyobb megmérettetés is a félmillió dollár összdíjazású Six Mexico Major 2021 volt.

Újoncot avatott a lista

Ugyan régi tagja már a top 15-ös listának a PUBG: Battlegrounds, folyamatosan veszít helyezéséből: az év elején még 5. helyezett játék a második negyedévben a 13. helyre zuhant vissza, és bár most feljebb tudott lépni egy hellyel, az összesített értékelése így is rosszabb a Q2-eshez képest, és közel fele annyi, mint az előtte lévő R6-nak. Igaz, azt az 5. helyet is a 7.1 millió dolláros Global Invitational-nak köszönhette a PUBG, ezt leszámítva nagyjából ugyanazokat az eredményeket produkálja.

Hearthstone tudott javítani még a helyezésén, 15.-ről 13.-ra lépett elő, ez pedig a növekvő nézettségének is köszönheti, az e-sport világában ugyanis kevés és azokon is alacsony összdíjazású versenyek kerültek megrendezésre.

Hosszú idő után tért vissza a StarCraft II, így ezzel három játékkal is "képviselteti magát" az Activision Blizzard. A 14. helyre befutó RTS ugyan a legkisebb játékosbázissal rendelkezik a listán szereplő címek között, mellette viszont igen aktív e-sport élettel rendelkezik, ennek is köszönheti visszatérését.

A 15. helyen pedig a FIFA 21 zárt, amely ugyan rendre felfért a listára, a harmadik negyedévben ezt úgy érte el, hogy a FIFAe World Cup és a FIFAe Nations Cup tornáit leszámítva alig követhettek a nézők komolyabb megmérettetést.

A teljes top15-ös toplista (a helyezés után zárójelben az előző negyedévben elért helyezés, a játék neve után zárójelben a TEO szempontrendszere alapján elért pontszám, utána perjellel az előző negyedévben elért pontszám):

  1. (1.) League of Legends (73.46 / 71.40)
  2. (2.) Counter-Strike: Global Offensive (67.55 / 70.74)
  3. (5.) VALORANT (47.64 / 41.50)
  4. (4.) Call of Duty: Warzone (34.17 / 43.85)
  5. (6.) Fortnite (28.75 / 36.38)
  6. (9.) Apex Legends (27.19 / 25.86)
  7. (3). DOTA 2 (23.96 / 43.92)
  8. (11.) Overwatch (20.93 / 11.41)
  9. (8.) Rocket League (19.14 / 34.44)
  10. (10.) Call of Duty: Black Ops Cold War (17.68 / 21.56)
  11. (7.) Rainbow Six: Siege (17.26 / 36.32)
  12. (13.) PUBG: Battlegrounds (8.32 / 10.53)
  13. (15.) Hearthstone (7.25 / 10.53)
  14. (új) StarCraft II (6.24 / -)
  15. (14.) FIFA 21 (6.15 / 8.50)

A toplista elkészítéséhez a következő szempontokat vették figyelembe, zárójelben, hogy mekkora részben számít bele az összpontszámba:

  • Aktív PC játékosok havonta (30%)
  • Összdíjazás (25%)
  • E-sport versenyek megtekintett óráinak száma (20%)
  • Összesen megtekintett órák száma (15%)
  • Közvetítések mennyisége (5%)
  • Mennyi verseny került lebonyolításra (5%)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!