5 játék, melynek Unreal Engine 5-változatát már nagyon várjuk

5 játék, melynek Unreal Engine 5-változatát már nagyon várjuk

Gyönyörű látványt képes képernyőnkre varázsolni az Unreal Engine 5, az alábbi játékok esetében így jobban éri meg a várakozás is.

A közelmúltban adta ki az Epic Games az Unreal Engine 5-ös verziószámú motor végleges változatát, amellyel kapcsolatban előzetesen is azt remélték a rajongók, illetve a fejlesztők, hogy látványosabban, illetve könnyebben tudják megvalósítani elképzeléseiket. A Gears of War fejlesztői egy közel 2 perces, látványos demóban be is mutatták, mire képes az UE5, így jogosan reménykedhetünk talán abban, hogy az alábbi játékok által nyújtott élmény is jobb lesz.

2021 végén már összegyűjtöttünk 5 játékot, amelynek megjelenése erre az évre várható, és ezt a motort fogja használni. Alábbi cikkünkben az azóta bejelentett, illetve egyéb címeket mutatjuk be.

Witcher 4

Idén márciusban jelentette be a CD Projekt RED, hogy újabb résszel bővül a legendás Witcher-sorozat, a Witcher 4 pedig nem a saját fejlesztésű REDengine-t fogja használni, hanem az Unreal Engine 5-ben fejlesztik majd a lengyel cég programozói. Ehhez még több éves partnerséget is kötöttek az Epic Games-szel, amelynek keretein belül a program továbbfejlesztésében is részt vesznek.

A következő Tomb Raider-játék

Április 6-án rántotta le a leplet a Crystal Dynamic legújabb projektjéről; készül ugyanis a Tomb Raider-sorozat következő része. A 26 éves múltra visszatekintő sorozat legújabb része a sorozat 13. nagyobb epizódja lenne, ennél többet azonban nem tudunk még róla. A Crystal Dynamic-nek azonban nem ismeretlen a sorozat, a 2013-as Tomb Raider rebootot, illetve a 2015-ös Rise of the Tomb Raider-t is nekik köszönhetjük.

Ark II

Folytatást kap a Studio Wildcard népszerű túlélő-sandboxjátéka, az Ark: Survival Evolved. Az Ark II munkálatai egy ideje folyamatban vannak már, a játék pedig ugyanúgy az Unreal Engine 5-ös motort használná, jelenlegi információink alapján viszont Xbox Series X|S-exkluzív lenne. A multiplayer játékban ráadásul a Halálos iramban-filmekben látott Vin Diesel is benne lesz, a hős Santiagoként, a sztár pedig emellett a játék producere is egyben.

Game of Thrones

Keveset tudunk sajnos a Netmarble fejlesztés alatt álló mobiltelefonos játékáról. A Game of Thrones-univerzumába kalauzoló játékról egyelőre csak annyit tudunk, hogy az Unreal Engine 5-ös motort fogja használni. A Netmarble már korábban letette a névjegyét több, már ismert sorozat telefonos játékváltozatának elkészítésével, az ígéretek szerint pedig látványos grafikával, illetve eredeti történettel készülnek a fejlesztők.

Rocket League

Félig-meddig kakukktojás is a Psyonix üdvöskéje, a Rocket League, a játék ugyanis 2015-ben jelent meg, azaz közel 7 éve van lehetőségünk az autósfoci világában kipróbálni magunkat. A játék azonban az Unreal Engine 3-as verziószámú motorját használja, egy tavaly augusztusi kiszivárgott – majd később megerősített – információ alapján azonban már megkezdődtek a fejlesztések az UE5-re való átállás kapcsán. A közösség nagy reményekkel is várja a frissítést, amely akár olyan új tartalmak előtt is megnyithatja a kaput, melyek ma még elképzelhetetlennek bizonyulnak a játékban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te melyik játékot várod a legjobban ezek közül?