Elengedte brazil akadémiáját a GODSENT

Elengedte brazil akadémiáját a GODSENT

Drámaira sikerült a WePlay Academy League új szezonjának startja, miután egy csapat kiszállt a mezőnyből egy nap után.

Elengedte Young Gods nevű akadémiacsapatát a GODSENT, ezzel együtt kiszálltak a már hétfő óta zajló WePlay Academy League ötödik szezonjából is, ezzel minden meccsüket feladva. A GODSENT CEO-ja, Henrik Denebrandt azt nyilatkozta a döntésről a HLTV-nek, hogy a brazil főcsapatuk elvesztése után már nincs értelme brazil játékosokból álló akadémiát fenntartaniuk Európában.

Denebrandt elárulta, hogy szerettek volna egy új felállást nevezni az akadémia ligára, de a WePlay ezt visszautasította. A brazilok elengedésével együtt az a kérdés is eldőlni látszik, hogy mégsem brazil csapatokkal szeretné folytatni a szervezet. Jelen állás szerint azonos régióból igazolhatnak játékosokat mindkét felálláshoz, hogy azok jobban együttműködhessenek a „maximális teljesítmény” érdekében. Ezen felül Denebrandt elmondta, hamarosan bejelenthetik az új főcsapatukat, szerinte izgalmas opciók vannak most a piacon.

A svéd szervezet decemberben igazolta le a Young Gods eddigi felállását. A most elengedett játékosok a Dust2.br szerint együtt tervezik folytatni a játékot. Ez alól egyedül venomzera kivétel, őt állítólag a Paquetá nevű szervezet megkereste egy ajánlattal.

A Young Gods volt felállása

John lineko⁠” Lineck
Leonardo n9xtz⁠ Santos
João Snowzin⁠” Vinicius
Carlos venomzera⁠ Eduardo
Bruno brn$⁠” de Araújo

Az átigazolási időszak legfrissebb hírei egy helyen

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!