A Blizzard akár 45 dollárt is elkérhet majd az Overwatch 2 skinekért

A Blizzard akár 45 dollárt is elkérhet majd az Overwatch 2 skinekért

A stúdió nemrég felmérést készített, mennyit lennénk hajlandóak fizetni a kozmetikumokért. 

Hosszú évek totojázása után a Blizzard idén a sarkára állt és bejelentette, hogy az Overwatch 2 záros határidőn belül elkészül majd, a premiert pedig október elejére lőtték be. Mindemellett felfedték a nagyérdeműnek, hogy milyen üzleti modellel szeretnék tálalni a játékot, plusz kidobtak egy instant béta hozzáférést biztosító fizetős csomagot, ami rendesen megugrasztotta az eladásokat. 

A loot box rendszer várható lecserélése egyébként igencsak megosztja a rajongókat, mivel sokan úgy vannak vele, hogy nem feltétlenül szeretnének külön fizetni a kozmetikumokért, ismerve a Blizzard kapzsiságát. A legutóbbi információk szerint sajnos semmi jóra nem számíthatunk a témában, ugyanis a fejlesztők megkerestek néhány játékost egy kérdőívvel, amiben igyekeztek felmérni, mennyit lennénk hajlandóak adni a skinekért, vagy más kiegészítőkért. Az egyik kérdés, miszerint kaphatóak  lennénk-e 45 dollárt fizetni egy Mythic skinért, rendesen kiverte a biztosítékot a közösségnél, de sokan morgolódtak a 25 dolláros Legendary hőskinézeteken is. 

Mindez nem azt jelenti, hogy ennyibe is kerülnek majd a speciális bundle-ök, viszont a Blizzard ilyen irányú puhatolózása semmi jót nem kecsegtet. Az oké, hogy az Overwatch 2 shopja nagyjából úgy fest majd, mint a Call of Duty: Warzone-é, lesz tehát battle pass, plusz egyedi ajánlatok, de a fenti kérdőívek alapján nagyjából kétszer annyiba kerülnek majd a kozmetikumok, ami nettó lehúzás a Blizzard részéről. Reméljük Bobby bácsiék még időben észbe kapnak, mert nem szeretném, ha egy Diablo Immortal szintű pénztemetőt csinálnának a kedvenc játékomból. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!