Az Overwatch 2-nek hála, az Overwatch eladásai rakétaként lőttek ki

Az Overwatch 2-nek hála, az Overwatch eladásai rakétaként lőttek ki

A játék júniusban több mint 50 helyet lépett előre a legjobban fogyó videójátékok listáján. 

Több év egyhelyben toporgás után a Blizzard végre megemberelte magát és pár hónappal ezelőtt elkezdték csepegtetni az információkat az Overwatch 2-ről. Először is kaptunk néhány csontot és egy rövid bétát, amin eléggé az érződött, hogy mindez csak egy 1.5-ös verzió. Szerencsére június elején felpörögtek az események, bejelentették például a játék hivatalos megjelenési dátumát, az új hősnek számító Junker Queent, továbbá a hónap végén kaptunk egy egész pofás és alapvetően zárt, de inkább fizetős tesztet. A tapasztalataimról korábban már beszámoltam nektek, ha szívesen olvasnád egy kiégett OW-fan véleményét a témában, kattints az alábbi cikkre!

Az idő előrehaladtával továbbra is úgy gondolom, hogy megérte beszerezni a Watchpoint Packot, így kijátszva ezzel az RNG isteneit és instant bétakulcsot szerezni, főleg annak tekintetében, hogy a megjelenésig még legalább egy, de inkább két tesztidőszak vár ránk. A Blizzard és Bobby Kotick persze röhög a markába, hogy ismét sikerült eladni a játékot, pláne úgy, hogy az OW2 megjelenésével a franchise ingyenes modellre vált és már a battle pass rendszer fogja terhelni a rajongók pénztárcáját. Hozzám hasonlóan sokan mások is bedőltek a csomag csábításának, ugyanis az npd.com szerint az Overwatch eladásai rakétaként lőttek ki júniusban és a játék az összesített 57-ik helyről egészen az 5-ik pozícióban találta magát. 

Via: npd.com

Jó jó, mindez nem azt jelenti, hogy az Overwatch szívébe adrenalin injekciót döftek a Blizzardnál és a játék feltámad halottaiból, viszont pozitív előjelnek és némi reménynek tökéletes, ami rendesen hiányzott már a közösségnek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a fejlesztők többször eljátszották már Hearthstone-on a rajongók bizalmát, plusz a temérdek, szipi-szupernek tűnő gumicsont mellett azért fű alatt bejelentették, hogy az Overwatch 2-ben nem lesz MMR és Ranked nullázás, vagyis ha világ életedben Gold voltál, akkor a folytatásban sem számíthatsz sok jóra. Nem akarom túldramatizálni a dolgokat, plusz én is Plat vagyok most, de mindez egy rendkívül elhibázott döntés és nagyjából kinyírja azt a 2.0-ás érzést, amit elvárnánk majd októberben. Nyilván kárpótol minket a havi bontásban érkező temérdek új tartalom, de most kezdjünk bele egy új játékba a régi sérelmeinkkel és gyötrelmeinkkel a nyakunkon? Egy tiszta lap azért jól esne Blizzard, legalább kevesebb lenne a boostolt Mercy-main. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!