Tovább mélyül az ellentét a Microsoft és a Sony között a Call of Duty miatt

Tovább mélyül az ellentét a Microsoft és a Sony között a Call of Duty miatt

Amíg a Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága vizsgálódik, a két cég fejese a nyilvánosság előtt civakodik. Elegáns.

Úgy tűnik sose lesz vége ennek a konfliktusnak. Mindkét cég próbálja jó színben feltüntetni magát, az egyszeri ember pedig azt érzi, mindenki megpróbálja őt átverni. Az egész azzal kezdődött, hogy a Microsoft bejelentte, hogy egy gigaüzlet keretében felvásárolná az Activision Blizzardot. Ezzel olyan legendás franchise-ok kerülnének a kezükbe, mint például a Call of Duty. Ismerve a két vállalat konzolháborúját, és azt, hogy próbálnak minél több AAA címet exkluzívvá tenni, nem meglepő, hogy a Sony aggodalmát fejezte ki, hogy esetleg a Call of Duty is erre a sorsa juthat. A Microsoft persze hárít, és azt állítja, őt inkább a mobilos játékok érdeklik. Na de mi az igazság?

Ezt persze nem tudjuk, de megpróbálhatunk egy összképet szerezni a két szervezet vezetőinek nyilatkozataiból. A Call of Duty a kezdetektől fogva multiplatformos volt. Ennek ellenére a Sonynak még előnye is volt a játékosoknál a CoD-ot illetően, ugyanis az elmúlt négy évben a PlayStation-tulajdonosok korai hozzáférést kaptak a lövölde bétatesztjeihez. Így aztán még inkább szúrhatja a Sony szemét az üzlet, amikor attól tart, hogy felhasználókat veszít miatta.

Phil Spencer, a Microsoft Gaming vezérigazgatója többször is elutasította ezeket az aggodalmakat, mondván, „a Microsoft januárban hivatalos ajánlatot küldött a Sony-nak, hogy garantálja a Call of Duty-t PlayStationön, funkció- és tartalomparitással, legalább még néhány évig a jelenlegi Sony-szerződésen túl. Az ajánlat jóval túlmutatott a tipikus játékipari megállapodásokon." Na és itt jön a csavar. Ezután a nyilatkozat után gondolhatnánk, el van intézve, mindeki boldog. Persze a dolog nem ennyire egyszerű. Már önmagában a nyilatkozat ténye miatt sem repesett az örömtől a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója, Jim Ryan.

„Nem állt szándékomban kommentálni azt, amit én egy privát üzleti beszélgetésnek értelmeztem, de úgy érzem, hogy helyre kell tennem a dolgokat, mert Phil Spencer ezt a nyilvános fórumra hozta" – mondta Ryan a GamesIndustrynek. „A Microsoft mindössze annyit ajánlott fel, hogy a Call of Duty három évig biztosan marad a PlayStationön, miután az Activision és a Sony közötti jelenlegi megállapodás lejár. Miután a Call of Duty majdnem 20 éve fut PlayStationön, az ajánlatuk több szempontból is elégtelen volt, és nem vette figyelembe a játékosainkra gyakorolt hatást. Szeretnénk garantálni, hogy a PlayStation játékosok továbbra is a legmagasabb színvonalú Call of Duty-élményben részesüljenek, és a Microsoft javaslata aláássa ezt az elvet."

Ráadásul a nyilatkozat időzítése is sokat mondó. Ugyanis Ryannek megjegyzése kevesebb, mint egy héttel azután hangzott el, hogy az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága alapos vizsgálatot javasolt a Microsoft Activision Blizzard felvásárlásával kapcsolatban. A CMA szeretne kötelezettségvállalásokat kicsikarni a Microsoftról, többek között a Call of Dutyval kapcsolatban is.

Végsősoron úgy tűnik, hogy a Sony próbálja a Microsoft helyzetét minél jobban megkeseríteni, hogy minél jobb megállapodást kössön az amerikaiakkal. A személyesnek tűnő vita ne tévesszen meg senkit, végsősoron csak üzletről van szó. Azonban ismerve a Microsoftot, nem lennék meglepődve azon, ha valóban próbálkozának valahogy korlátozni a riválisok hozzáférését az ikonikus franchise-hoz, főleg, ha figyelembe vesszük a hátrányukat a konzolpiacon. Mindenesetre biztosak lehetünk abban, hogy ez nem egy lefutott meccs, még akkor sem, ha a különböző hatóságokon átverekszik magukat, és zöld lámpát kap a felvásárlás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted megoldódik a vita?

  • 50 %
  • 50 %
  • 0 %