Overwatch 2: Ennyit sebeznek és gyógyítanak Kiriko képességei

Overwatch 2: Ennyit sebeznek és gyógyítanak Kiriko képességei

A kit alapján a hősnő talán az egyik legnehezebb support lesz a játékban. 

Október 4-én indul világhódító útjára az Overwatch 2 és miután nemrég kiszivárgott néhány felvétel az új karakternek számító Kirikóról, a Blizzard beadta a derekát és hivatalosan is leleplezték a hőst. A fejlesztők ezen kívül tegnap közzétették a fiatal lány eredettörténetét, melyből igencsak érdekes dolgok derültek ki, például gondoltátok volna, hogy együtt tanulta a harcművészetek csínyját-bínját a Shimada testvérekkel? 

A rövid bemutató videó mellett a Blizzard közzétett egy fejlesztési naplót a karakterhez és Kyungseo Min, illetve Qui Fang beavatta a játékosokat abba, mit is lehet tudni róla. A szakemberek elmondása alapján Kirikót alapvetően egy mobilis, flanker nindzsának tervezték, aki passzív gyógyítgatás helyett inkább az első sorban harcol a társaival együtt. Emiatt első sorban a tapasztaltabb supportok fogják nagyon élvezni a vele való meccseket, továbbá a dps játékosok is imádni fogják. Nézzük is meg, mennyit sebeznek és gyógyítanak majd a hősnő képességei. 

Healing ofuda

  • Elsődleges tüzelés, 20 egységet gyógyít
  • Papír talizmánok, kettesével kilőve
  • A tárkapacitás 10 töltény
  • Nem nagyon kell vele célozni

Kunai

  • Másodlagos tüzelés
  • Sebzése 40 testre/120 fejlövés esetén
  • 12 töltény

Swift Step

  • Egy csapattárshoz teleportálhatunk vele
  • 35 méteres hatótáv, akár falakon keresztül is
  • 7 másodperces újra töltési idő

Protection Suzu 

  • Egy kis harang, amivel megvédhetjük társainkat
  • 50 egységet gyógyít instant
  • 0,75 másodpercre halhatatlanná teszi a társakat
  • 15 másodperces újra töltési idő

Kitsune Rush - Ultimate 

  • Megidéz egy rókaszellemet, aki egyenes irányban előre rohan
  • Az állatot követő csapattársak mozgási és támadási sebességet kapnak
  • A hatás felgyorsítja a CD-k újra töltését is

Passzív

  • Képes falra mászni, akárcsak Hanzo és Genji 

Ha kíváncsiak vagytok a teljes fejlesztési naplóra, indítsátok el az alábbi videót!

Nektek egyébként eddig hogy tetszenek Kiriko képességei? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!