Overwatch 2: A Blizzard bemutatta Kiriko eredettörténetét

Overwatch 2: A Blizzard bemutatta Kiriko eredettörténetét

A karakter rendkívül cuki hátteret kapott a fejlesztőktől. 

Kevesebb mint két hét van már csak az Overwatch 2 érkezéséig és nemrég a Blizzard hivatalosan is bejelentette, hogy a következő hős a japán Kiriko lesz. A leleplezéshez egy rövid kisvideót is közzétettek, melyben lerántották a leplet a karakter képességeiről és a kit-ben rejlő lehetőségekről. Részletek az alábbi cikkben! 

A Blizzard egyébként nemrég közzétette Kiriko eredettörténetét is, melyből kiderül, hogy családja évszázadok óta védelmezi városukat, követve a tradicionális értékeket és szokásokat. A lány már nagyon fiatalon elsajátította a gyógyítás képességét nagymamájától, a pengével azonban édesanyjától tanult meg mesterien bánni. Na de nem spoilereznék tovább, inkább nézzétek végig a videót!

Érdekesség, hogy a történet végén Kirikón kívül további öt karakter is feltűnik, akik amolyan utcai harcosnak tűnnek, a japán folklór jegyeit magukon viselve. Ha tippelnem kéne, néhányukat hamar látjuk majd az Overwatch-ban, ugyanis a Blizzard tervei alapján minden második battle pass-ban új hősök érkeznek majd a játékba, ami évente 3-4 hőst jelent, attól függ, hogy adja ki a lépés. Érdekesség, hogy a tesztekből kiszivárgott infók alapján Kiriko a legnagyobb skillcappel rendelkező support lesz, aki sok szempontból inkább DPS játékstílust követel, mint Supportot. Ti mit gondoltok egyébként a karakterről? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!