Nafany: Nem sokkal jobb, mint interzzel, de más, és ezt akartuk

Nafany: Nem sokkal jobb, mint interzzel, de más, és ezt akartuk

A sokat kritizált irányító egy interjúban beszélt a sokat kritizált cseréjükről, a saját képességeiről és az elszalasztott esélyeikről.

Mióta véget ért az online éra, a Cloud9 igen nehezen találja a helyét a top csapatok palettáján. Tavaly leginkább a FaZe kriptonitjaként tekintett rájuk a világ, de ennél többet senki sem várt tőlük. Pedig egy IEM Dallas győzelem azért csak becsúszott a Major után, de ez végül még arra sem volt elég, hogy idén meghívják őket címvédeni.

Ebben a kontextusban talán érthető, miért kap a csapat és kiváltképp nafany rengeteg kritikát az elemzőktől és a közösségtől egyaránt és miért róják fel neki, hogy egy sh1roval és Ax1Le-lal a csapatban talán többet is össze kellene tudni hozni. 2022 végén mégsem az irányító, hanem interz távozott a kezdőből, hogy helyet csináljanak busternek. A furcsa csere viszont talán kezd beérni, legalábbis ezt láthattuk az ESL Pro League során, ahol csoportelsőként jutottak tovább.

Mindezek után nafany a HLTV Confirmed podcast vendége volt, ahol a dallasi győzelemtől kezdve a riói zakójukon át egészen az interz–buster cseréig sok érdekes dologról kifejtette a véleményét.

Az IEM Dallas győzelemről

„Legyünk őszinték, ez azon kevés tornák egyike volt 2022-ben, ami nem volt katasztrofális az én egyéni játékom szempontjából. [...] Ha megnézzük a statisztikákat, borzalmas voltam 2022-ben, legalábbis az első felében. Azt kell mondjam, ez volt az elsődleges oka annak, hogy veszítettünk. [Mi változott Dallasban?] Szerintem csak mérgesek voltunk magunkra. Vagy mondjuk úgy, hogy nagyon hálásak voltunk a Cloud9-nak, amiért leigazoltak minket és hittek bennünk, ezért is hagytuk Jacknek, hogy felemelje a trófeát, nagyon hálásak voltunk a Cloud9-nak. Úgy voltunk vele, oké, hittek bennünk és elcsesztük, szóval tegyük őket büszkévé.”

A Rio Majorről

„Ez egy remek esély volt számunkra, valószínűleg megnyerhettük volna, de eléggé elrontottuk. Azt hiszem ezért cseréltünk, mert amikor egy ilyen történik, azután elég nehéz játszani. [...] Általában nem kapunk ilyen ágrajzokat, mindig ott volt egy FaZe, egy Liquid, egy NAVI vagy valaki, szóval elég jó lett volna nekünk. Nem éreztük magunkat favoritnak vagy ilyesmi, csak hittünk benne, hogy ez egy nagyon jó esély nekünk.”

Az irányításról

„Ha erős játékosaid vannak, nem játszhatsz mindig úgy, ahogyan akarsz, mert úgy kell, ahogyan ők akarnak, hiszen úgy lehet nyerni valamit. Amikor van egy sh1rod, úgy kell játszanod, hogy ő lehessen a legjobb játékos... ezt néha nehéz megérteni, hogy mikor hallgass valakire és mikor hívj magad köré.”

Nafany arra is reagált, hogy sokan kritizálják az ő irányítói képességeit:

„Sokan utálnak engem az irányításomért és még csak azt sem tudom mondani, hogy nem érdekel ez, mert én egy menő irányító lennék, de legyünk őszinték, még csak 21 éves vagyok, meg tudsz nevezni egy jó irányítót, aki 21? Még ha karriganről is beszélünk, emlékszik még valaki arra, amikor a FaZe-ben volt? Akkor is azt mondták egy csomóan, hogy karrigan rossz vagy ilyesmi. Nem mondom, hogy olyan akarok lenni mint karrigan vagy HooXi, megvan a saját megközelítésem és magam akarok lenni.”

Az interz–buster cseréről

„Már [tavaly] tavasszal is beszéltünk egy lehetséges cseréről, amikor kiestünk az antwerpeni Majorről. Nem csak interzt lehetett volna elmozdítani, nyilván engem is, hiszen borzalmasan játszottam tavaly. Interz egy nagyon jó és higgadt játékos, ha én megmondom neki, hogy mit akarok tőle. Sosem mondaná azt Mirage-on 14:14-nél, hogy kitolom patkányt és lövök kettőt. Nagyon menő néha, ha van egy ilyen játékosod, de be kell látni, hogy csak azt tudja csinálni, amit akarsz tőle.”

Miben más ehhez képest buster? Nos, nafany próbált visszafogott példát adni, de egyértelmű, hogy azért akarták őt, mert nem kell annyit mikromenedzselni:

Nem volt annyira nehéz döntés buster, már tárgyaltunk vele és groove azt mondta, hogy valószínűleg őt vesszük be. Amit nagyon kedvelek busterben, hogy bármilyen szerepet el tud látni. Tud játszani Mirage kötőt, ha azt mondom neki, hogy én nekem most nem adja, átmegyek B-re. Nem sokkal jobb, mint interzzel, de más, és ezt akartuk.”

Nafany mindez ellenére csodálkozik rajta, hogy miért nem igazolta még le senki interzt, mert szerinte még nemzetközi csapatok is jól járnának vele, jó az angolja is:

„Látok több csapatot is, akik szenvednek jelenleg és azt is látom, hogy interz könnyen beférne hozzájuk, de valamiért nem érdekeltek benne... Legalább három csapatban is el tudom képzelni őt. Szerintem könnyen beilleszkedne, a gondolkodása egy nemzetközi csapatban is működne.”

Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!