Ettől biztosan eldobjátok az agyatokat! – Itt a Fortnite Creative 2.0

Ettől biztosan eldobjátok az agyatokat! – Itt a Fortnite Creative 2.0

Egy nap alatt minden megváltozott a Fortnite világában, hála a legújabb frissítésnek, mely elhozta nekünk a Creative 2.0-át.

Az Epic Games több mint fél éve jelentette be először, hogy dolgoznak a Creative 2.0-án, amiben az Unreal Engine 5 segítségével még nagyobb szabadságunk lesz az alkotáskor. A kreatív mód eddig is sikeres volt, így a játékosok ennek hallatán izgalomba jöttek, azonban ahogy telt az idő, és nem történt semmi változás, az érdeklődés alábbhagyott. A héten viszont, mint derült égből villámcsapás bejelentették, hogy szerdán érkezik a frissítés, amit mindenki azonnal ki is próbálhat.

Tehát a Creative 2.0 itt van, és el kell, hogy mondjam, sokkal jobb mint vártuk – pedig komoly elvárásaink voltak.

Mint ahogy a fenti kedvcsináló is mutatja, mostantól az alkotásunknak csak a képzeletünk szabhat határt. Vicces, de a jövőben a Fortnite Creative-ban szinte bármelyik más játékkal játszhatunk, ha valaki megfelelően elkészíti azt. Ahogy a felvételen is látható, lehet itt szó RPG-ről, 2D-s játékról, vagy akár Call of Duty koppintásról. 

Természetesen a tartalomgyártók rögtön belevetették magukat az izgalomba, és egytől egyig elképesztően elégedettek. Ninja szerint konkrétan ez a legjobb dolog valaha. Az alábbi videóban a híres streamer kipróbálja a különféle módokat, melyeket bárki már most elérhet.

Most még nem találkozhatunk olyan sok tartalommal, de ez normális, ugyanis a 2.0 csupán egy napos. Ahogy telik majd az idő, egyre több pálya fog elkészülni, nekünk a dolgunk pedig csupán az, hogy kipróbáljuk őket, és szórakozzunk egy jót.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Mi az első benyomásotok a Creative 2.0-ról?

  • 25 %
  • 25 %
  • 38 %
  • 13 %