Snoop Dogg távozik a FaZe igazgatóságából

Snoop Dogg távozik a FaZe igazgatóságából

Hiába sikeresek a FaZe játékosai, ha a szervezet rossz anyagi döntéseket hoz a fejük felett.

A FaZe Clanban olyan legendás játékosok fordultak meg az évek alatt, mint karrigan, olofmeister, GuardiaN, NiKo, vagy éppen az elmúlt egy évben Majort és Intel Grand Slamet is nyerő Twistzz–ropz–broky-trió – és a sort még bőven lehetne folytatni. A CoD-ból tehát bőven kinőttek mára, sokak szerint az egyik legismertebb és legsikeresebb márka lett a FaZe. Ebből kiindulva pedig úgy döntöttek, ideje szintet lépni, ezért tőzsdére mentek 2021-ben és megpróbáltak lifestyle brandet faragni az orgból. Sőt, tavaly még Snoop Dogg is csatlakozott hozzájuk mint igazgatósági tag!

Azonban az amerikai rapper és a FaZe útjai egy év után a múlthéten elváltak. A FaZe tőzsdei szereplése ugyanis finoman szólva sem sikerült valami jól – erről Ben írt egy remek cikket még januárban. Snoop Dogg ezt követő távozását az SEC felé közzétett bejelentésből tudhatta meg a világ. Eszerint az igazgatósági tagjuk március 29-től már nem része a FaZe Clannak, miután lemondott a helyéről. A bejelentés szerint nem volt vitás helyzet a felek között, de elég nyilvánvaló, hogy a FaZe tőzsdei szereplése állhat a döntése mögött.

Mióta legutoljára mélységében foglalkoztunk a FaZe gazdasági helyzetével, lett egy-két új szponzoruk ugyan, de a NASDAQ közben megküldte az értesítőt arról, hogy 180 napjuk van az egydolláros minimum fölé visszamászni, különben leveszik őket a listáról. Egy tavaly decemberi jelentés alapján azonban nem csak ez fenyegeti a FaZe létezését. Állítólag már az év végére fizetésképtelenné válhatnak, ami a játékosaikat is veszélybe sodorhatja. Persze nem ők az egyetlen org, akik pénzhiánnyal küzdenek. Csak hogy néhány példát említsünk: a TSM és a CLG is nagy átalakításokba kezdett és lényegében kiszállhatnak az e-sportból, a Heroic pedig éppen csak megoldotta, hogy a nyarat még túléljék.

Kövess Minket!



Üzlet - Egy megoldás, ami a szabadságról szól (x)

A mindennapok során egyre nagyobb értéket képvisel az a lehetőség, hogy szabadon dönthessünk az időnkről és a mozgásunkról. A városi élet gyakran kiszámíthatatlan, és nem mindig igazodik a saját tempónkhoz. A szabadság élménye ezért nemcsak egy utazás során fontos, hanem a hétköznapokban is.

Üzlet - Hogyan válassza ki az ideális kerítést?

Otthonunk kerítésének megtervezése sokszor az első lépés, amikor biztonságot és esztétikai harmóniát kívánunk teremteni a saját környezetünkben. Azonban a megfelelő kerítés kiválasztása nem mindig egyszerű feladat.

Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Közvetítések