Ezzel megy neki a Sony a Nintendonak, a Steam Decknek és a ROG Allynak

Ezzel megy neki a Sony a Nintendonak, a Steam Decknek és a ROG Allynak

A PlayStation Showcase nem csak a szoftverek terepe volt, a Sony legújabb hardverét is bemutatta.

A Sony bejelentette új PlayStation streaming hordozható eszközét, a "Project Q"-t. A tegnap esti PlayStation Showcase eseményen bemutatott Project Q-t úgy jellemzik, mint „egy dedikált eszközt, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen játékot streameljünk a PS5 konzolról remote play segítségével wi-fi-n keresztül.”

A japánok elmondása alapján az eszköz 8 inches, 1080p HD felbontású képernyővel és a DualSense vezeték nélküli kontroller összes gombjával és funkciójával rendelkezik. Sajnos ennél többet nem igazán voltak hajlandóak elárulni, további részletekkel az elkövetkezendő hónapokban érkeznek, a konzol pedig az év későbbi részében kerül majd piacra.

Ezen felül bemutatták a másik tartozékot is, amely nem más, mint a PlayStation első hivatalos vezeték nélküli fülhallgatója, ami veszteségmentes hangzást kínál PS5-ön és PC-n. Ezekről is beszámoltunk nektek néhány hónapja, amikor még csak pletykák keringtek róla.

Persze több olyan játék is a bemutató része volt, amit már nagyon vártunk. A Marvel's Spider-Man 2 egy vadonatúj játékmenet videót kapott. Az Assassin's Creed Mirage esetében is új előzetessel kápráztatták el a rajongókat, amely ismét ráerősít arra, hogy a Vallhalla (és az Origins, Odyssey) után visszatér a Ubisoft a klasszikus AC-élményhez, valamint végre hivatalos megjelenési dátum is került mellé. Ezen kívül az is kiderült, hogy visszatér a Kojima remekműve, a Metal Gear Solid Snake Eater is!

Kövess Minket!



Gamer szótár