Már csak egy játékos hiányzik a Falcons szupercsapatához*

Már csak egy játékos hiányzik a Falcons szupercsapatához*

Ki lehet majd a Falcons AWP-se? Lesz egyáltalán AWP-sük?!

Frissítés 16:21: NiKo és a G2 Esports bejelentették, hogy a játékos nem távozik a szervezettől, ezzel megcáfolva a 1pv.fr korábbi értesüléseit, miszerint a Falcons már kivásárolta őt a szerződéséből és az üzlet lezárult. A berlini szervezet az alábbi videót csatolta a hírhez:

Az eredeti hír, változatlanul:

A szaúd-arábiai Falcons nemrég megszerezte mindenidők legsikeresebb edzőjét, zonicot. Ezzel egyidőben egy új CS2-es csapat építésébe is belekezdtek, az első pletykák alapján pedig rendkívül ígéretesnek tűnik a felállás. Bár az első hivatalos átigazolás még várat magára, az elmúlt bő egy hétben a pletykák közül hármat megerősítettek más források is, így már-már garantáltan elkelt a helyek többsége az új Falconsban. Ha pedig ez sem lenne elég, a nagy változásokat tegnap azzal támasztotta alá az org, hogy négy játékost is a kispadra küldtek, hogy helyet csináljanak a közeljövőben érkezőknek.

Az először pletykált felállás még úgy nézett ki, hogy a G2-ból jönne NiKo és m0NESY, a Vitalityből Magisk és az ENCE-ből Snappi, hogy összefogjanak a már Falconsban játszó BOROSsal. Magisk távozása a legnyilvánvalóbb, hiszen a Vitality a hétvégén már el is búcsúzott tőle – a helyét a korábbi fnaticos mezii veszi át. A dán játékos esetében a legkevésbé sem volt meglepő, hogy zonickal akar tartani, hiszen négy Major bajnoki címet és sok más egyebet is köszönhet neki.

NiKo kapcsán viszont még mindig csak a riportokból tudjuk, hogy mi a helyzet: a 1pv.fr szerint 7 számjegyű összeget fizetett a Falcons azért, hogy kivásárolják a G2-s szerződéséből, így lényegében csak a bejelentésre várunk az ő esetében. M0NESY távozása viszont egyre valószínűtlenebbnek tűnik. A szervezet és a játékos is tagadta, hogy máshol folytatná, azóta pedig semmilyen hír sincs arról, hogy még érdeklődnek-e iránta a szaúdiak vagy sem. Az biztos, hogy nem a „semmi pénzért nem akarjuk eladni őt” kijelentés tántorította el őket.

Snappi átigazolásáról tegnap érkezett fejlemény. A SheepEsports szerint az ENCE irányítója már szóban meg is egyezett a Falconsszal és hamarosan aláírhatja a szerződését is. Fontos hozzátenni, hogy ez nem az anyagiak miatt nem történt meg eddig, ugyanis a 33 éves dán az év végén ingyen távozhat majd az ENCE-től. Amennyiben Snappi tényleg elbúcsúzik a csapatától, valószínűleg igencsak visszaesik az org a világranglistákon.

Az elmúlt években rengeteget tett a kapitány a tapasztalatlan társaiért a szerveren belül és kívül is. Egy ilyen kaliberű játékost szinte lehetetlen pótolni, ezért nem sok név jöhet szóba. De az ENCE talán már meg is találta a megfelelő embert a pozícióra: állítólag az Astralisban kispadra tett gla1ve előrehaladott tárgyalásokat folytat velük és hamarosan aláír.

Ezeket olvastad már?

A fenti híreket követően a Falcons egy hivatalos változást már bejelentett legalább: NBK, bodyy, lauNX és mhL átigazolási listára kerültek és nem fognak tovább játszani az org zászlaja alatt. A játékosok szinte mindegyike arra panaszkodott a hír után, hogy a csapat összhangja nem volt elég jó, valószínűleg zonic türelme is ezért volt kevés velük szemben. De ami még ebből a bejelentésből kiderült, hogy BOROS tényleg maradni fog, hiszen ő az egyetlen, aki nincs a Falcons kispadján.

Így jelen állás szerint már csak egy AWP-sre lenne szüksége a Falconsnak. Amennyiben m0NESY tényleg nem csatlakozik, nehéz kitalálni, hogy kire eshet a választásuk. A NAVI-ban kispadra tett s1mple éppen szóba jöhet, ha akar még játszani egyáltalán. De ha nem sikerül őt megszerezni a projekthez, akkor még az sem lenne meglepő, ha végül még egy riflert próbálnak ki egy AWP-s helyett. Ugyanis szinte minden AWP-s arra panaszkodik, hogy a fegyver nem elég jó a CS2-ben és túl keveset tudnak hozzátenni vele a rövidebb meccsekhez.

Borítókép: HLTV/MAKKU

Kövess Minket!



Gamer szótár