Felejtsd el a PlayStation 5 Prót, már a PlayStation 6 a menő

Felejtsd el a PlayStation 5 Prót, már a PlayStation 6 a menő

Mint egy friss riportból kiderült, nem csak az AMD volt versenyben azért, hogy processzort gyártson a PlayStation 6-hoz.

Igaz, hogy kereken egy hete jelentette be a Sony a PlayStation 5 Prót, ahogyan az is, hogy a vásárlók egészen november 7-ig nem tehetik rá a kezüket sem. De úgy fest, hogy amint letudták a japánok és a média a kötelező köröket vele, máris a következő generáció, a PlayStation 6 lett a téma, és már most szivárognak róla az első információk. Pont tegnap írtunk róla, hogy a sima PS5-höz képest milyen teljesítményre számíthatunk a generációközi frissítésnek szánt Prótól. De mivel az a konzol már nem menő, térjünk rá a PS6-ra, épp úgy, mint a Sony is tette, meg valószínűleg mindenki más is tenni fogja, amint meglátja az árcéduláját.

A Reuters riportja szerint már évek óta készül a PlayStation 6, ami nem meglepő, hiszen várhatóan 3-4 év múlva a piacon lesz ez a masina. Ami viszont ennél érdekesebb, hogy a PS4-éra óta az AMD-vel dolgozó japánok ezúttal fontolóra vették azt is, hogy inkább az idei évet igencsak megsínylő Intellel dolgozzanak a processzoron. Mint a Reuters írja, ebből végül nem lett semmi, és már 2022-ben eldőlt, hogy maradnak az AMD chipek a PlayStation 6-ban. De a lap nem állt meg ennyinél, és azt is feltárta, hogy mi volt a problémája a Sonynak, miért döntöttek inkább a pirosak mellett.

Mint kiderült, több fronton is ütköztek a Sony és az Intel elképzelései a processzorok kapcsán. Egyrészt vitáztak azon, hogy mennyi lesz az Intel profitja. Igen, ez az üzlet része, de amit látni kell, hogy a konzolpiac általában azért éri meg a chipgyártóknak, mert potenciálisan több mint 100 millió terméket tudnak eladni anélkül, hogy folyamatosan fejleszteni kellene. Tehát nem feltétlenül úgy működik, mint az asztali PC-s piac, mert sokkal nagyobb a hangsúly azon, hogy 8-10 évig garantált, rendszeres bevételforrás lehet nekik a konzol.

Másrészt a Sonynak nagyon fontos volt, hogy visszafelé kompatibilis legyen a PS6, és aggódtak, hogy az Intellel ezt nem tudják összehozni, vagy ha mégis, akkor túl drága lesz ezt megoldani. „Ha a PlayStation 5 chipet gyártó AMD-től az Intelhez megyünk, az kockáztatta volna a visszafelé kompatibilitást, ez egy téma volt az Intel és a Sony mérnökei és vezetőségei között is. A PlayStation korábbi verzióval működő visszafelé kompatibilitás biztosítása drága lett volna és elvonta volna a mérnöki erőforrásokat” – írja a Reuters.

Bár a lap riportja nem említi pontosan, alighanem a PlayStation 4 és 5 kompatibilitásáról van szó, elvégre a teljesen más architektúrákon működő PS1, 2, 3 játékokat eddig sem lehetett ténylegesen a konzolon játszani, míg a két modernebb generáció között van némi átjárás. Így vagy úgy, a Reuters szerint a legfontosabb kérdésekben már megszülettek a döntések a PS6 kapcsán. Vagyis a következő időszakban elképzelhető, hogy még válaszokat is kapunk.

Borítókép: Insomniac Games

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár