Hiába a Concord bukása, a PlayStation nem mond le az ilyen játékokról

Hiába a Concord bukása, a PlayStation nem mond le az ilyen játékokról

Ha minden Concordra jut egy Helldivers 2, akkor nincs miért aggódni?

Augusztus 23-án megjelent, szeptember 6-án pedig már búcsút is intett a közönségnek a Concord, a Sony legutóbbi próbálkozása arra, hogy egy játék mint szolgáltatás címmel kösse le a vásárlóit. A 11 napon át élő program állítólag úgy elhasalt a pénztáraknál, hogy az a 25 ezer ember sem tudta volna felvakarni a padlóról, aki pénzt adott érte. A játék szervereinek leállítása, a kópiák bevonása azonban akármilyen hirtelen is jött, arra nem volt alkalmas, hogy elfeledtesse velünk azt a 140 milliárd forintot, amit eltapsolt a Concord fejlesztésére a japán konzolgyártó.

Mégis, úgy tűnik, hogy a Sony inkább előre tekint, ezt a bukást pedig legfeljebb apró horzsolásként kommunikálja, ami után illik visszaülni a biciklire. Legalábbis akarva-akaratlanul is ezt halljuk ki a PlayStation társ-vezérigazgatójának, Herman Hulstnak a szavaiból, amikor egy Famitsunak adott interjúban – amit az Insider Gaming fordított angolra – arról beszélt, hogy nem szeretnének leállni a játék mint szolgáltatás címek készítésével a jövőben:

„A videójátékos üzlet folyamatosan változik egy rakás tényező miatt, beleértve a technológiai fejlődést, az új zsánereket és a játszás módjait. Azonban van egy dolog, ami konstans: az emberek vágya a nagyszerű, szórakoztató élmények iránt, és a játékok iránti érdeklődés ezért továbbra is növekszik. Persze ez versenyt szült, és mint sok másik cég az iparágban, nekünk is változtatni kellett az üzletünkön, hogy egy sokkal fenntarthatóbb működési alapot szilárdítsunk meg. [...] [A PlayStation mint cég] továbbra is arra koncentrál, hogy játék mint szolgáltatás címeket fejlesszen a sztori alapú, egyjátékos címek mellett.”

A Concord bukását érthető módon nem emelte ki önszántából Hulst, azonban egy sikerüket azért megemlítette, hogy emlékeztesse az embereket, nem ördögtől való a live service műfaja. Az Arrowhead Game Studios által fejlesztett Helldivers 2 2024 egyik legnagyobb meglepetése volt, Hulst pedig úgy látja, hogy ez a jövőben példaként szolgálhat a PlayStation belsős stúdiói számára is:

„Sokat tanulunk, miközben a SIE-n [Sony Interactive Entertainmenten] belül igyekszünk felépíteni a képességet, hogy magas minőségű játék mint szolgáltatás címeket fejleszthessünk. A Helldivers 2 sok játékost vonzott magához a rendszeres tartalmak kiadásával, és olyan eredményeket ért el, amelyek alátámasztják a live service potenciálját.”

Ti jó ötletnek tartjátok a live service-t?

Borítókép: Firewalk Studios

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések