Április 5. és 7. között a FUT Champions Cup versenyét Londonban rendezik meg, ahol 64 játékos küzdhet meg a 200 ezer dolláros összdíjazásért és a 9575 kvalifikációs pontért.
FIFA Hírek
Ezek a legendás futballisták a maguk idejében kiemelkedtek a mezőnyből, most pedig a FIFA19-ben van szerencsénk kiküldeni őket a virtuális pályára. Remek lapjuk van és nem kerülnek többe, mint 600k, szóval ha őket választjuk és van coinunk rá jól járunk velük.
De ez még csak a jéghegy csúcsa, egyre sokrétűbb és minden információra kiterjedő anyagok készülnek az Akadémia műhelyében. A CS:GO, LoL, Fortnite, PUBG és FIFA fanoknak érdemes követniük ezt a csatornát.
Ez egy nagyon kényes téma, és az elsődleges célja nem is a játék szidása lenne, de ezeket a felvételeket látva nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy valami nagyon furcsa a meccsek alatt.
FIFA19 - Igazán nagy név nem került most be, de azért lehet kikből szemezgetni.
Doolsta élete egy költözést követően fenekesen felfordult, egészen addig nem volt sansza az e-sportolói pályafutásra, de miután visszatért családjával Amerikába belevághatott a FIFA-ba.
A Német Labdarúgó Szövetség összeállította a FIFA19-ben a nemzeti együttesét, melyben 21 játékos kapott helyet.
Ezzel a megoldással talán spórolhatunk, mégis egy egész ütőképes kezdőt tudhatunk magunkénak, legalábbis az edző állítása szerint.
Habár első ránézésre a közösségnek tetszett a legújabb születésnapi promó, jó néhány olyan lap is érkezett, melyre egyszerűen nem találnak magyarázatot és zavaros számukra, hogy mit szeretett volna az EA.