Lévén az elmúlt pár patch igen jót tett neki, az utóbbi időben Warwick feltűnően remekül érzi magát a dzsungel berkeiben és egyenlőre nem úgy néz ki, hogy ez egyhamar megváltozna.
League of Legends Hírek
Nem áll meg az élet a 8.5 után sem, újabb érdekességek jöttek a tegnap este során a 8.6-os frissítésbe!
Még egy napig 50%-kal gazdagabb maradhat a tárcátok, ha ezekből a skinekből válogattok!
Már jó ideje annak, hogy bejött a ping-kerék, amivel sok mindent tudunk jelezni a csapatunk számára. A Riot azonban még informatívabbá tenné az "Úton vagyok" pinget.
A 8.5-ös patch sok újdonságot hozott el a számunkra, és immár elérhető lett a nyílt lobby is, azonban a hangalapú csevegésre sem kell már sokat várni, hiszen az is érkezik a 8.6-os frissítés során.
Nagy nap ez a hazai LoL egyik legidősebb csapatának, ugyanis a WiLD a mai napon megállapodott a Lagardère Sports Hungary Kft-vel, aki névadó szponzora lesz mostantól!
Nem áll valami jól az SKT szénája mostanság, de még így sem restek újítani, ha arról van szó. A bbq ellen 1-1-es állás mellett is mertek kockáztatni a Cassio toppal.
Nekünk európaiaknak a mi LCS-ünkön kívül a többit nézni sokszor problémás lehet az időeltolódások miatt, szerencsére a Riot most külön gondol mindenkire!
Ráadásul Xayah volt az első munkája, ami valljuk be, elég jóra sikerült minden szempontból!