Hivatalosan is bejelentették a Hearthstone következő kiegészítőjét. A Rastakhan's Rumble december 4-én érkezik majd a játékba!
Blizzard Hírek
A stúdió rengeteg új tartalmat hozott nekünk a rendezvényen, lássuk is azokat szépen sorjában!
Az első nap folyamán a negyeddöntőket tekinthetjük majd meg.
A stúdió és a játékgyártó cég minden bizonnyal hivatalosan is bejelent majd néhány új készletet a rendezvényen.
November elején több játékos is kiváló legend helyezést ért el, köztük gété. Mutatjuk a legerősebb paklikat a szezonkezdéshez!
Ráadásul ismét változtattak a Hellfire Shotgunok szórási mintáján.
Az aréna módot is fel lehetne dobni néhány jó ötlettel. Bemutatunk kettőt, amire várnak már egy ideje a játékosok!
Ha még szeretnétek jobb helyezést a hónapban, próbálkozzatok ezekkel az összeállításokkal.
Egy fórumozó elmondása alapján igencsak komoly tartalommal készül számunkra a stúdió Overwatch-ban.