Lezajlottak a negyeddöntők is, így most már tudjuk annak a négy csapatnak a nevét, akik a döntőbe jutásért fognak küzdeni szombaton.
ESL Hírek
Az ESL szakít a hagyományokkal, és a CS:GO versenyeinek megreformálását tűzte ki céljául.
E-sportról már volt szó, viszont mindezideig egyetlen versenyt sem közvetítettek élőben a német TV csatornákon.
Tavaly a NiP győzedelmeskedett, vajon sikerül megvédeniük a címüket, vagy új bajnokot avatunk vasárnap?
Már kezdetét vette a SEC (Southeast Europe Championship) hatodik szezonja is, ahol országunkat rögtön három csapat is képviseli majd.
Villámcsapásként érkezett a bejelentés, miszerint a brazil játékos holnaptól a Liquidben folytatja!
A brazilok helyére a feltörekvő ausztrál-amerikai ötöst hívták meg, miután az Immortals elvesztette az eredeti csapat nagyobb részét.
Nem mindennapi látvány, amikor a MAG-7 előkerül, és 5 kill társul hozzá egy körben!
Az utolsó fordulóban átgázoltak a GODSENTen, így ott lehetnek az ESL Pro League 6. szezonjának döntőjén.