A kedélyek lenyugodni látszanak a nerfek után, –elég élesen körvonalazódik, hogy melyik legendary lap az, amit érdemes összerakni.
E-sport Hírek
Lassan 9. életévét is betölti a LoL, és –bár folyamatosan frissítik– a kor egyre inkább érezhető rajta. Mivel lehetne ezen javítani?
Magyar közvetítés, és Prediction Challenge. Kell ennél több?
A dán srácok tényleg lehengerlő formát mutatnak, –de a többiek szerencséjére semmi sem tart örökké.
Nagy lendülettel és frissítésekkel vezette be a Riot év elején az új honor rendszert, de az eredeti célt nem igazán sikerült elérni vele.
Kevesebb hőshöz nyúltak hozzá, mint korábban, és látszik, hogy igyekeznek minél több hőst használhatóvá varázsolni.
Minderre a PTR szervereken elhelyezett jutalmakból lehet következtetni.
A csapat nélküli znajder az egész karrierjéről kitálalt.
Az izgalmas kalandot játszhatjuk magányos farkasként, de akár egy barátunkkal együtt is.