A C csoport mondhatni érdektelenné vált az utolsó fordulóra, Argentína drámája azonban kiélezetté tette a másik négyest.
Frissítés Hírek
Ez nem csalás nem ámítás: Cody-val most már tényleg mindenki játszhat.
Elrettentő frissítések jelentek meg a PBE-n egy-két hete; azonban úgy tűnik, hogy még várni kell rájuk.
Pár Meta hős rendesen megkapta a magáét, de vannak olyanok is, akiket IceFrog határtalan szeretete vesz körül.
A Pyke féle bilgewateri eseményt követően a Riot úgy döntött elvileg, hogy a Warmog nem kerül vissza az ARAM pályára. Úgy tűnik meggondolták magukat.
Év elején kitalálta a Riot, hogy kisebb és nagyobb méretű patch-ek váltják majd egymást. Papíron jól nézett ki, a valóságban azonban többet ártott, mint segített.
Anglia kitömte Panamát, Japán és Szenegál parádés döntetlent játszott, Kolumbia pedig kiütötte az első európai nemzetet a világbajnokságról.
Neymar elsírta magát, Nigéria megtáltosodott, Svájc pedig fordított a pénteki napon.
Az elmúlt frissítésekben fenekestül felfordult az alsó ösvény; de vajon ettől jobb lett a játékélmény?