Ezen a héten is Kobolds and Catacombs pakliért megy a játék, ha pedig ez nem elég, akkor még új bunyót is kaptunk, ami nagyon érdekes.
Képes Hírek
A FIFA18-ban a szabadrúgás egy cseppet különbözik a tavalyitól. Ez pedig azt jelenti, hogy hozzá kell szokni az új rendszerhez.
Az e-sport ipar évek óta rendületlenül tör előre, ezt pedig szépen lassan az európai kormányok is felismerik.
A műgyanta nem egy veszélytelen anyag, de megfelelő védőfelszerelés mellett rengeteg elképesztő dolgot készíthetünk a segítségével!
Szép lassan meglesz a legtöbb csapat végső felállása, de még mindig van pár szabad játékos és üres hely egyes csapatoknál. Már nem kell sok, hogy a kirakó minden darabja a helyére kerüljön.
Még mindig sok kikalapálásra váró hiba található a játékon belül, főleg a rúnák terén. Mi kettőt emelnénk most ki, ami kifejezetten idegesítő és zavaró tud lenni. Az egyik az, ami miatt nem lehet remakelni a játékot, ha AFK-t kapunk.
A leakek és az interjúk után ezeket tudjuk az egy hónap múlva megjelenő pályáról.
Olasz, portugál, török és egy skót mérkőzés került az eheti derbik közé.
A Na'Vi és az ESforce nem hosszabbítanak szerződést. De az új tulaj nagyon hasonlít a régire.