Zseniális paródiavideóval állt elő egy Youtuber!
Hírek
Ideje újra felkészülni a második világháborúra.
Szinte hihetetlennek tűnik, amit a Cloud9 véghezvitt a nyári szakaszban. Voltak abszolút utolsó helyen is, ahol már lemondtak róluk, most viszont mégis a döntőben vannak.
A North csapatának stratégája a Dreamhacken sokakat meglepett és nála landolt az MVP cím is. Az biztos, hogy a csapat a sikerét nagyban köszönheti neki.
A korábbiakhoz képest jó néhány új küldetést is tartalmaz ez a felsorolás.
Végy egy random duo társat, egy custom szervert és 42 magyart, akik partnerek a buliban!
Egy felújított verzióval ért fel majdnem a legend csúcsáig Jaina. Nézzük meg, mi változott a kiegészítő óta a BS Mage-ben!
A tüzérség a mai napig játékosok százezreinek játékát keseríti meg, és bár kivenni biztos nem fogják őket, azért –a megfelelő módosításokkal– egy kevésbé zavaró, sőt játszhatóbb osztállyá válhatnának.
Riot Games, szexizmus, –sokadik felvonás. Az ember azt gondolná, hogy tanul a hibáiból a Riot Games, de a jelek szerint nem igazán, igaz ezúttal máshogy hibáztak.