Emellett gyorsabb XP és arany szerzés. Gondoljátok végig a lehetőségeket, hogy ez mit jelenthet. Azt is megnéztük, hogy kiket nem próbálhattunk ki még ebben a játékmódban.
Hírek
A lengyel város már tradícionális e-sport helyszínné vált az évek során és ezt a bevételek is jól bizonyítják.
A 10.4-es frissítésben változik az aréna és a BlizzConon beígért arénakártyák is bekerülnek egy időre. Elsőre mindegyik durvának tűnik, de másodikra már nem mind olyan erős.
A meglévő futballistáink mellett sokszor a felállás és a taktika is eldöntheti egy-egy mérkőzés sorsát.
A legújabb frissítésben sokak kérését teljesítette a Valve.
A fagyos freljordi Lissandra egy jó ideje nem nagyon látott napvilágot a színpadokon. Egykor pedig egy domináns mides volt, sőt topon is előfordult. A Riot szeretné, ha visszatérne!
Tegnap még csak a PBE fájlai között találtak egy ezekre a skinekre utaló képet, viszont közben már a Riot Games is megerősítette, hogy bizony tényleg ezek a hőskinézetek érkeznek hamarosan a játékba.
Ezért egy hangulatos címmel próbálja meg elcsábítani a műfaj szerelmeseit.
A keresőóriás szeretné, ha mindkét nem képviselői egyenlően részt vennének a játéktörténelem alakításában.