Azt hittük, hogy a kurzor frissítésével a LoL utolsó változatlan bástyája is elesik, de nem is tévedhettünk volna nagyobbat.
Riot Games Hírek
Bizonyára ti is voltatok már olyan meccsen, ahol a két csapat képessége köszönőviszonyban sem volt egymással. Nem ti láttátok rosszul, valami nem stimmelt a rendszerrel.
Érdekes helyzet állt elő az EU LCS-ben. A mezőny egész szoros; az H2k-n kívül még bárki kijuthat a rájátszásra és akár rekordmennyiségű meccset is láthatunk.
Több változás is érintette a 8.15-ben a lövészeket és tárgyaikat, nézzük meg, hogy ezek után kiket szerettek a legjobban.
Durva vádak érték a Riot Games irodáját, miszerint nem bánnak egyenlően az ott dolgozó nőkkel.
Már elhagytuk a mostani patch-nek a felét, hiszen több mint egy hete játszunk rajta. Megnéztük kik a legnépszerűbb dzsungelesek!
Sokan felháborodtak tegnap jogosan, hogy minek kell még erősítés Yasuo-ra, –a Riot pedig engedett a közösség akaratának.
Egy pár percig bepillantást nyerhettünk a Riot gondolatai közé, mit is terveznek?
Nagyon úgy tűnt, hogy az SKT végleg elbúcsúzik az idei VB-től –amit ráadásul Koreában szerveznek–, de a sors közbeszólt és adott Fakeréknek egy újabb esélyt.