Még egy napig 50%-kal gazdagabb maradhat a tárcátok, ha ezekből a skinekből válogattok!
Riot Games Hírek
Már jó ideje annak, hogy bejött a ping-kerék, amivel sok mindent tudunk jelezni a csapatunk számára. A Riot azonban még informatívabbá tenné az "Úton vagyok" pinget.
A 8.5-ös patch sok újdonságot hozott el a számunkra, és immár elérhető lett a nyílt lobby is, azonban a hangalapú csevegésre sem kell már sokat várni, hiszen az is érkezik a 8.6-os frissítés során.
Nem áll valami jól az SKT szénája mostanság, de még így sem restek újítani, ha arról van szó. A bbq ellen 1-1-es állás mellett is mertek kockáztatni a Cassio toppal.
Nekünk európaiaknak a mi LCS-ünkön kívül a többit nézni sokszor problémás lehet az időeltolódások miatt, szerencsére a Riot most külön gondol mindenkire!
Ráadásul Xayah volt az első munkája, ami valljuk be, elég jóra sikerült minden szempontból!
Majdnem olyan, mint a fej nélküli lovas, csak ez most inkább test nélküli sárkány, Zoe pedig akarva-akaratlanul is levágatta haját a fodrásznál!
Egy héttel a kiadása után sem éri el egyik pozícióban sem a 45%-os győzelmi arányt. Ennyire nehéz kiismerni vagy egyszerűen gyenge? A Riot az utóbbira szavaz.
Ráadásul az Ignite is erősítést kapott a PBE-n, lehetséges hogy újra ide-oda ugráló orvgyilkosokat láthatunk végre a középső ösvényen.