A selejtezőn 128 csapat igyekezett a legjobb nyolcba kerülésért.
Keresés
A Fortnite már végtelen mennyiségű skinnel rendelkezik, –vannak azonban olyan outfitek, amikről általánosságban elmondható, hogy legtöbbször az ügyesebb játékosok kezében láthatóak!
A magyar szcénában veteránnak mondható csapattal, a God is With Us-szal készítettünk interjút a közelgő MNEB előtt.
Közelít az év vége, így egy négy részes visszatekintőben emlékezünk meg arról, mik is voltak a játék harmadik évének kiemelkedő történései. A második rész a profi világról, csapatokról, játékosokról, versenyekről szól.
Az utóbbi frissítésekben rengeteg minden történt, így nem árt felfrissíteni a memóriánkat.
A Hearthstone Championship Tour Winter Playoff versenyében magyar játékosnak, exigonak is szurkolhatunk. Minden pakli és tudnivaló a versenyről.
Egy jó helyre lepakolt Claymore aranyat érhet, azonban van olyan szorult helyzet, amikor az ember nem hisz a szemének, hogy még onnan is meg lehet vele fordítani a mérkőzést.
A CS:GO első idei Major versenyén már biztosan nem lesz lengyel résztvevő, és igazán számottevő lengyel csapat sincs jelenleg.